2015. július 19., vasárnap

30. hét

Mire számíthatunk a július 20.-i héten?


Határainkat erősen feszegethetjük, aminek nincs helye, kiselejtezhetjük.

Újra való igényünk otthonunkat is érintheti - felújíthatunk, költözhetünk, különleges, új dolgokkal egyedivé, különlegessé tehetjük.

A biztonságutáni vágyunk, józan eszünk szerencsére határokat szab, megvéd bennünket a túlzásoktól, a robbanásig feszítő, minden ellen való lázadástól.

Ezeket leginkább a Rákok, Kosok, Ikrek, Szüzek és Oroszlánok érezhetik - természetesen minden jegy a neki megfelelő temperamentummal reagálva. (A Tűz és Levegő jegyek még nagyobb lendületet adva mindennek, a Vizes jegyek érzelmeikkel, a Föld jegyek a biztonságra törekvésükkel színezve.)

A félelmek még mindig jelen lehetnek, melynek egyik kifejeződése lehet az önbizalomhiány. Ennek hatására bezárhatjuk szívünket, elbújhatunk „erődítményünk” mögé biztonságot keresve, ám „fázva” – az Életet, a Fényt, a Szeretetet kizárva.

Ha túllátunk a felszínen, s hitünk van, hogy mások is meg tudják látni bennünk - az általunk vélt „hibákon, ügyetlenségeken” túl - a lényegit, akik valójában vagyunk, oldódhat „jégszívünk”, az Élet áramlásában ismét részt tudunk venni.

Ezzel elsősorban a Bikák, Mérlegek, Szüzek, Nyilasok, Oroszlánok találkozhatnak.

Lehet, hogy valakinek ez az égen levő energia nem ilyen formában jelentkezik, hanem azt veszi észre, hogy akadályok tarkítják az útját, szinte sugallva az elcsendesedést, belső rendrakást. Ne bosszankodjon! Figyeljen! Minden „akadály” érte van! (Ugyanahhoz a témához tartozó eltérések azért vannak, mert a Világmindenség az egyensúlyra törekszik, ha valami sok elvesz, ha kevés, hozzáad.)

A Szűz és Rák jeggyel szorosan kapcsolódok számíthatnak még hatalmas belső, gyógyító erőre is, csak tudjanak túllépni az esetleges csalódás, önsajnálat csapdáján!

A Bakok, Vízöntők és Skorpiók rendkívül színesen mutathatják meg magukat – a nagy érzelmektől kezdve a teremtő lendületig minden bennük van.

A Halakat az érzelmek, a művészetekkel, tengerrel való kapcsolódási vágy jellemezheti. Alkossanak! Csatornázva vannak a felsőbb világgal!


Hétfőn – kedden du. 3-ig a Hold a Szűz jegyben van.

Vékonybelünkért tehetünk duplán, árpával, köménnyel, korianderrel. A fahéj gátolja az erjedést, a körömvirág, parlagfű féregűző.
Most lehet őket gyűjteni, szárítani, esetleg krémet készíteni!


Szerdán – csütörtökön a Mérleg jegyben.

Vesénkért tehetünk, ha most jó sok dinnyét, uborkát eszünk – természetes vizelethajtók. Ám a petrezselyem, zellerrel, pitypang, gyömbér, árpa is segítségére van a bodza-, nyírfa tea mellett.
Előrehajolva, zárt ököllel ütögessük a vesét mindkét oldalon a gerinc mellett – erősíti, salaktalanítja! Mindig tartsuk melegen, még a nagy hőségben is!


Pénteken – szombaton – vasárnap du. 2-ig a Skorpió jegyben van.

Együnk hajdinát, kölest, árpaliszt kását vastagbelünkért, tökmagot a prosztatáért, cickafarkteát női problémákra. A parlagfű nemi erőfokozó.

Engedjük el régóta tárolt sérelmeinket, lássuk meg mások nem jól kifejezett „szeretet kérésüket” – hisz minden bántás erőhiányt jelez, minden agresszivitás a szeretet könyörgése.

Tudatosságban, szeretetben, lendületben gazdag hetet kívánok sok szeretettel:


www.aszgtrocsillag.hu

2015. július 12., vasárnap

29. hét

Mire számíthatunk a július 13.-ával kezdődő héten?


Feszíthetnek a kötöttségek - szabadságra, izgalmakra, valami újra vágyhatunk!

Ezt leginkább a Rákok, Oroszlánok, Skorpiók, Kosok és Vízöntők érezhetik, akik akár nagyobb áldozatot is bevállalva (tudatosan vagy tudattalanul) - kitörhetnek az általuk vélt korlátokból. Legyenek résen, mert most akár olyant is kiselejtezhetnek, amire később szükségük lehet. Kicsit lassítsanak!

A Nyilasoknak is lendületben vannak, ám őket jó esetben a bölcsességük, de előfordulhat, hogy a félelmeik, önbizalomhiányuk tarthatja vissza a megélésektől. Nem menni ugyanolyan „hiba”, mint túlhajszolni dolgokat!

Ezek a félelmek a Bika, Mérleg, Bak és Oroszlán jeggyel szorosan kapcsolódókban is felmerülhetnek – melyek elsősorban az érzelmeikben mutatkozhatnak meg. Használják fel belső rendrakásra a csendre való igényüket, főleg a párkapcsolat területén!

A művészetekkel való kapcsolódás, otthonuk szépítése, angyalokkal való találkozás a Rákokat, Ikreket, Szüzeket, Kosokat és Halakat érintheti.

A Rákok és Ikrek (de hisz mindannyian!) - ne szálljanak el! Ahogy a mondás is tartja – „két meditálás között ne felejtsék el a szemetet kivinni!”


16.-án, csütörtökön Újhold van a Rák jegyben!

Megint valami befejeződött, valaminek a kezdete ismét itt van.
Hogy mié?

Segítségünkre lehet, hogy a növekvő Hold két hét múlva a Vízöntő jegyben lesz teljes fényében. A család, az otthon, az érzelmek gyökereiből táplálkozva el kell jutnunk a józan ész vezette önállósághoz, szabadsághoz, mely közben tanít a túlzott ragaszkodás elengedésére is.

Böjtöljünk, engedjük el a méreganyagokat – mind testileg, mind lelkileg, szellemileg! Kiemelt helyzetet élvezhetnek a családon belül levő súrlódások megértése, önmagunk tükörképével való szembenézés, mely már oldja is a Rák jegy oly sikeresen őrzött fájdalmait.

Kihasználhatjuk takarításra is ezeket az erőket, hisz ilyenkor fizikai síkon is könnyebb a piszoktól, akár makacs szennyeződésektől is megszabadulni, s kevesebb mosószert is kell használnunk!

Beteg növényeinket ilyenkor metszhetjük – nem fognak „elvérezni”! Most van az ideje a trágyázásnak, tápoldatozásnak!

A gyógynövényeket a következő két hétben, növő holdkor kell leszedni, s fogyó holdnál elraktározni!


Hétfőn a Hold az Ikrek jegyben van.

Tüdőnkért, kezeinkért tehetünk duplán – mély lélegzetvétellel, kakukkfű-, útilapufű teájával.  Idegrendszerünket citromfű-, orbáncfű-, menta teával erősíthetjük.


Kedden – szerdán – csütörtökön du. 4 h-ig az Rák jegyben.

Gyomrunk kér több figyelmet.
Lestyán, fahéj, bazsalikom erősíti, pitypang tisztítja, parlagfű nyugtatja. Rágjuk meg jól az ételt!


Pénteken – szombaton az Oroszlán jegyben.

Szívünkre figyeljünk! Főzzünk árpát, zabot! Használjunk kurkumát, szerecsendiót! Igyunk galagonyateát!
Gerincünket tornával erősítsük, jógázzunk!
Hajunkat most tegyük rendbe, ahogy az Oroszlán a sörényét!


Vasárnap a Szűz jegyben.

Vékonybelünket erősíthetjük duplán köménnyel, korianderrel. A fahéj gátolja az erjedést, a körömvirág, parlagfű féregűző, szünteti a lerakódásokat, hurutokat, gázképző folyamatokat.

Mentálisan is lehet rendet tenni gondolatainkban, érzelmeinkben – ahogy a Szűz jegy teszi.


Nagyon szép hetet kívánok sok szeretettel


www.asztrocsillag.hu

2015. július 5., vasárnap

28. hét

Mire számíthatunk július 6.- i héten?


Az érzelmek felerősödhetnek – mindkét irányban.

Az angyalok feltölthetik szívünket szeretettel, egy magasabb rezgéssel, ha meg tudjuk érteni az esetleg bennünk levő hidegség okát, mely mögött a félelmeink által gerjesztett akarat van többségében. 
Az akadályok okának felismerése kulcsfontosságú, létezésük ne bosszankodást, haragot váltson ki bennünk, hanem egy belső rendrakás igényét! A „megállítások” csak próbálnak bennünket terelni, más „székébe is beültetni”, hogy tisztábban, ítélkezés nélkül lássunk.

Ez a kettősség - a szívünkben levő félelem s szinte mellette a végtelen, bölcs, odafigyelő szeretetet - elsősorban a Rákokat, Halakat, Bikákat, Mérlegeket, Oroszlánokat, Nyilasokat érinti.

Vágyuk is lehet a Kosokkal, Vízöntőkkel, Ikrekkel és Szüzekkel együtt az utazásra, messze, tengeren túlra. Ha ennek helye van, még a látszólagos akadályok ellenére is váratlan lehetőségek, segítségek érkezhetnek.

Az utazás jelenthet nagy szellemi utazást is – hisz gondolatban, lélekben bárhová szárnyalhatunk, de a szerelem is repíthet bennünket.

Hallgassunk jó megérzéseinkre, tiszta gondolatainkra – melyek együtt alkotnak valóban igazán jó csapatot – hisz most csatornázva lehetünk a felsőbb világgal, csak félelmeink zárhatnak el tőle!

Legtöbb feladattal a Skorpió és a Bak jeggyel szorosan kapcsolódóknak kell a héten megküzdeni – melyek megjelenhetnek épp a fent említett félelem, önbizalomhiány, hangulatváltozás, megfelelni vágyás, mindenféle túlzás formájában. E két jegy tudja legkomolyabban venni az életet – ne ragaszkodjanak dogmáikhoz, kicsit lazítsanak, engedjenek! Bontsák a vastag falakat, melyeket maguk építettek, mely elzárja a fényt, ami se be, se ki nem tud menni!

Szabadságunk szárnyal – engedjük magunkat szabadon! Erre legnagyobb igényük most is a tüzes jegyűeknek, a Kosoknak, Oroszlánoknak, Nyilasoknak, s még rajtuk kívül a Bikáknak, Mérlegeknek lehet. Szükségük van az újra, a kihívásokra, meglepetésekre – ne vegyük el tőlük!


Hétfőn – Kedden a Hold a Halak jegyben van.

Duplán tehetünk nyirokrendszerünkért, melynek nagyon fontos szerepe van – igyunk tejoltó galaj, más néven macskakarom teát! A parlagfű, pitypang is erősíti – ne féljünk keserű izétől, hisz átvállalja a bennünk levő keserűséget!

Kényeztessük lábfejünket is – szódabikarbónás, gyógyteás (pl. diólevél) lábfürdővel, masszázzsal! Járjunk mezítláb, kapcsolódjunk a Földhöz, hogy a bennünk levő feszültséget el tudja vezetni, ahogy a villámhárítótól is!


Szerdán – csütörtökön a Kos jegyben.

Ne menjünk fejjel a falnak! Kicsit lassítsunk, legyünk a jelenben, a létben – tudatosan!
A vérképzésért tehetünk duplán csalán, szederlevél, zsálya teájával, melyek tele vannak vassal. Vértisztító a parlagfű, pitypang, cickafark, dió.
A levendula nyugtat – tegyük a most nyíló virágát a vizeskancsónkba, s azt igyuk – szép is, hatásos is!


Pénteken – szombaton a Bika jegyben van.

Torokcsakránkat/torkunkat erősíthetjük szép beszéddel, énekkel, nyelvgyakorlatokkal.
Fertőtlenítésére diólevél-, apróbojtorján teát igyuk, velük gargalizáljunk. Most lehet gyűjteni őket, itt az ideje, hogy télen is legyen. A parlagfű itt is segít.


Vasárnap az Ikrekben van.

Igyunk citromfű-, menta-, útifű-, kakukkfű teát, s mozogjunk sokat – akár fizikailag, akár szellemileg! Hozzuk – vigyük a híreket, kössük össze az „Eget a Földdel”!


Nagyon szép, egyensúlyban levő hetet kívánok sok szeretettel


www.asztrocsillag.hu

2015. június 28., vasárnap

27. hét

Mire számíthatunk július első hetén?


Utazásra !  Akár a tengerre, tengeren túlra.

Mondjuk ki, amit szeretnénk - váratlan pozitív, akár meglepő fordulatok támogathatják!

Erre leginkább az Oroszlánok, Kosok, Vízöntők, Nyilasok, Mérlegek és Bikák számíthatnak.

Senki nem vágyik jobban a tengerre, mint a Rák jegyűek – mégis nekik e téren nehézségek érkezhetnek, a Skorpiókkal és Nyilasokkal együtt. Egy csendes befelé fordulás segítségükre lehet önmaguk megtalálásában, önmaguk rendezésében, amit az észlelt akadályok csak segítek, ha ezt fel tudják ismerni.

Az Ikrek és Szűz jeggyel szorosan kapcsolódók se csodálkozzanak, ha külföldön találják magukat – bár a tájékozódás most nehezebben mehet, mint egyébként, hisz még mindig kicsit eltávolodhatnak a valóságtól, az éberségük összeszedése nem könnyű feladat.

A Halak jegyűeknek még mindig a kíváncsiskodással, pletykálkodással teremtett nehézségek okozhatnak feladatokat, a Bakoknak az érzékenységükkel, hangulatváltozásaikkal kell megküzdeniük.



Csütörtökön, 2.-án Telihold van a Bak jegyben.

Teremtésünk teljében vagyunk. Figyeljünk, hogy ne romboljunk, hanem építsünk vele – hisz minden duplán hat!
Céljainkban tehetünk rendet, annak van itt az ideje.


Hétfőn – kedden a Hold a Nyilas jegyben van.

Májunkra tudunk duplán vigyázni hajdinával, articsókával, dióval, máriatövissel, kurkumával, vérehulló fecskefű-, cickafark teájával. Keserű ízek is segítségére van – pl. gyermekláncfű, cickafark, apróbojtorján! A parlagfű méregtelenítő! A tejsavónak tisztító hatása van a májra.

Szerdán – csütörtökön – pénteken a Bak jegyben van.

Csontunk, fogunk, térdünk, bőrünk kér odafigyelést. Főzzünk árpát, diólevél-, cickafark teát! Tegyünk kenyerünkre, müzlinkbe őrölt szezámmagot, mely tele van kalciummal. Ha tehetjük, masszírozzuk meg egymást, magunkat!

Térdünk egészségére leginkább a belső alázat tud hatni – vegyük észre, amiért hálásak lehetünk, az ima is segítségünkre van.

Szombaton – vasárnap a Vízöntő jegyben.

Fedezzük fel a világot újra! Ilyenkor szükségünk van a különlegesre, a szabadságra. Duplán tehetünk idegrendszerünkért mozgással, zsályával, tyúkhúrral, parlagfűvel, pitypanggal.

Nagyon szép hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel


www.asztrocsillag.hu

2015. június 21., vasárnap

26. hét

Milyen lehet június utolsó hete? 


A 21.-ei vasárnap, a Nyári napforduló már jelzi, hogy kezdjünk el csendesedni, induljunk el lassan befelé, az önmagunkkal való munkánk fontosságára hívja fel a figyelmet.

Nehéz ésszel érteni, hisz tombol a nyár, szinte csak most kezdődött, de az egyre rövidülő nappalokat a szervezetünk akaratlanul is érezni fogja, s ha együtt működünk a Kozmikus erőkkel, könnyebbnek élhetjük meg életünket.

Ez leginkább a Rákoknak és Szüzeknek érthető most, ám figyeljenek arra, hogy a befelé fordulás ne félelemből és önbizalomhiányból fakadjon, hanem tudatos munkaként fogadják!

Elfogadhatatlan lehet mindez az Oroszlánoknak, Nyilasoknak, Kosoknak, Bikáknak, Mérlegeknek és Vízöntőknek, hisz ragyogásuk a csúcson van, természetes, ha nem értik, hogy „mit keres itt a csendes bent?”.

Ragyogjanak, teremtsenek! Övék a flört, a szerelem, az utazás, vágyaik megélése – s mindezt diplomatikusan, kedvesen, másokra is odafigyelve.

Az Ikrek és Szűz jegyűeknek furcsa lehet az a világ, ami még mindig körbeveszi őket, ahol a köd és bizonytalanság uralkodik, s nehéz átlátni mindezen felelősségvállalás nélkül. 

A Bakok és Skorpiók „mélyrepülése” egy kicsit lassan oldódni látszik, a héten a hangulatingadozásaikra legyenek figyelemmel!

A Halaknak a szíve és az esze még mindig „harcban” állhat, bármelyik túlsúlyos, rossz érzést válhat ki – a kettő között van mindig az igazság! A pletykálkodás, kíváncsiskodás akadályozhatja őket!

A világegyetem az egyensúlyra törekszik – akár önmagunkon belül, akár ha szélsőségesek vagyunk, a külvilág révén. Igyekezzünk a közép felé – s akkor ezekből a hatásokból csak annyit érzünk majd, hogy minden rendben, minden úgy van jól, ahogy van.


Hétfőn – kedden a Hold a Szűz jegyben van.

Ahogy a Szüzek szeretik a rendet, úgy rendszerez a vékonybél is – fókuszáljunk rá, segítsük köménnyel, korianderrel, fahéjjal – mely az erjedést gátolja, parlagfűvel, körömvirággal - melyek féregűzők, szüntetik a hurutokat, lerakodásokat!

Szerdán – csütörtökön – pénteken a Mérleg jegyben van.

Vesénkért tehetünk duplán ha iszunk bőségesen tiszta vizet, a dinnye és uborka előnyben részesül a petrezselyemmel, zellerrel együtt.  Főzzünk árpát, mely szintén vízhajtó hatású!

Szombaton – vasárnap a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünk hálálja meg az odafigyelést. Együnk kölest, hajdinát, használjunk árpalisztet! A prosztatára tökmagot, női problémákra cickafark teát igyunk!


Nagyon szép, egyensúlyban levő hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel


www.asztrocsillag.hu

2015. június 14., vasárnap

25. hét

Mire számíthatunk a június közepével kezdődő héten?


Sok találkozásra, beszélgetésekre, vásárlásokra, utazásokra. Kíváncsiságunk hajtóerő lehet a hírek, a tudás megszerzésében.

Ezekre leginkább az Ikrek, Szüzek, Rákok, Oroszlánok, Kosok Mérlegek és Bikák   számíthatnak, s nemcsak szellemi mozgásra, de fizikailag is. Igényük lehet a sportra – annak bármilyen ágára.

Ha lehet ezt fokozni még zseniális ötletekkel, impulzusszerű tettrekészséggel, akkor azt a Nyilasok és Oroszlánok tudják elmondani magukról, s ehhez még pluszban a hit és szeretet áradását a Vízöntők és Kosok.

A Bak és Skorpió jeggyel szorosan kapcsolódók mintha egyedül maradtak volna, mely csak az utóbbi időben belőlük áradó nagyon erős akaratra a felelet – ahonnan mindenki igyekszik kicsit távolabb húzódni. Így, kicsit egyedül - van lehetőségük elgondolkodni, hogy a máskor ösztönösen oly jól érző határokat hol lépték át?

Talán a Halak jegyűeknek van a legnehezebb helyzetük a héten, az érzékenységük, csalódásra, önsajnálatra való hajlamuk miatt – ám ha bármilyen alkotásba fognak, ott ezek ki tudnak vezetődni, s ismét mindenkinek segítségére tudnak lenni szeretetükkel.

Ezek az energiák „Fent” találhatók, s akkor érezhetjük hatásukat erősnek, ha dolgunk van vele.
Minél inkább a középpontunkban vagyunk, annál kevésbé hatnak ránk - legyen az nehézségnek megélt megállítások vagy boldogságnak vélt dicsőítés, káprázat.

Ha középen vagyunk, akkor tele vagyunk energiával, tudunk alkotni, teremteni, nem függünk másoktól, ragyogunk, mint a Nap, s persze jólesően el is fáradunk, jelzést kapva, hogy figyeljünk az egyensúlyra, kicsit csendesedjünk, pihenjünk meg, forduljunk a kintről befelé.


Kedden, 16-án Újhold van az Ikrek jegyben!

Ismét lehetőségünk lehet valamit elkezdeni, legyen az fizikai-, lelki- vagy szellemi síkon.
Fontos megfogalmazni, amit szeretnénk, hisz az fog teremtődni!

A méregtelenítést ne felejtsük el! Böjtöljünk, engedjük el haragunkat, lefixált, netán már elavult nézeteinket!

Nézzük meg, hogy le tudtuk-e hozni, gyakorlati tudássá tudtuk-e tenni a két hete levő Nyilas Telihold bölcsességét a Földre, s induljunk a két hét múlva levő Bak Telihold felé, mely tudja mi a célja, hol tudja a biztonságát úgy megteremteni, hogy közben a világ javára tud vele lenni.


Hétfőn – kedden a Hold az Ikrek jegyben van.

Duplán tehetünk tüdőnkért, karjainkért, kezünkért, idegrendszerünkért. Használjuk ki! A jógalégzés nagy segítségünkre lehet. Igyunk citromfű, menta-, kakukkfű, martilapu-, ezerjófű teát!  

Szerdán – csütörtökön a Rák jegyben van.

Gyomrunkra figyeljünk – rágjuk meg jól az ételt. Erősítsük bazsalikommal, fahéjjal, gyömbérrel, szegfűszeggel, kurkumávall! Tisztítsuk pitypanggal, nyugtassuk parlagfűvel!

Pénteken – szombaton – vasárnap az Oroszlán jegyben.

Szívünk kér figyelmet! Szeressük magunkat, s így szeretni tudunk másokat is! Főzzünk árpát, mely életerőt ad, a szívet segíti. Használjunk kurkumát, szerecsendiót, zabkorpát!
Gerincünket erősíthetjük tornával, mozgással, jógával.


Nagyon szép, mozgásban, kapcsolódásban levő hetet kívánok sok szeretettel


www.asztrocsillag.hu

2015. június 7., vasárnap

24.hét

Mire számíthatunk június 8.-ával kezdődő héten?


Vágyhatunk már pihenni, messze elutazni, tengeren túlra - új kihívásokra, új lehetőségekre.
Fogalmazzuk meg, mit szeretnénk - adjunk neki erőt, s hagyjuk, hogy megteremtődjön!

Ezt az érzést leginkább a Rákok, Oroszlánok, Bakok és Nyilasok érezhetik, de a Kosok sem „férnek már a bőrükbe”.

A higgadtság, nyugalom, a kitartás, a határok érzékelése és betartása a Bikákra és Mérlegekre lehet most jellemző, de ugyanez az erő segíti az Oroszlánokat és Nyilasokat is csendesedni, elfogadni azt, ami van.

Sok kisebb útra, tárgyalásra is számíthatunk, főleg az Ikrek, Szüzek, Kosok és Vízöntők. Az utóbbiaknak a Kosokkal együtt még mindig hozhatják az elengedést, a hatalommal való nem visszaélést feladatként – ami esetleg nehéznek tűnhet nekik.  

A Skorpió és Bak jeggyel szorosan kapcsolódók még mindig beleragadhatnak a szabadságvágyukba, az újra való igény kényszeres érzésébe. Találják meg az egyensúlyt, csak azt dobják ki, aminek már valóban nincs helye és ideje - ám azt tudják valóban elengedni!

A Halak jegyűeknek a pletykálkodás és kíváncsiskodás csapdájára kell figyelni, s hogy itt legyenek a valóságban.


Hétfőn – kedden - szerdán a Hold a Halak jegyben van.

Lábfejünkért tehetünk duplán. Tornáztassuk, kényeztessük lábfürdővel, talpmasszázzsal! Tegyünk az áztató vízbe diólevél teát, sót vagy szódabikarbónát!

Mozogjunk sokat, igyunk tejoltó galaj, parlagfű teát nyirokrendszerünk segítésére! Vértisztító hatása van a pitypangnak, ő ezzel tudja erősíteni.


Csütörtökön – pénteken a Kos jegyben van.

Ne menjünk fejjel a falnak! Inkább sportoljuk ki magunkból a feszítő energiákat!

Igyunk csalán-, zsálya, szederlevél teát, mely tele van vassal, amivel segíteni tudjuk a vérképzést, mely a Kos jegyhez tartozik! Diólevél-, cickafark-, parlagfű, pitypang teája nagyszerű vértisztító! Utóbbi kettőt nyersen is ehetjük. Itt az ideje ezek gyűjtésének.

Fokhagyma is nagy segítőnk!

Szombaton – vasárnap a Bika jegyben van.

Torkunk kér figyelmet – duplán hat minden, amit teszünk érte. Pl. gargalizáljunk diófalevél, apróbojtorján főzetével, ill. sós, gyömbéres meleg vagy citromos vízzel! A skálázás is jót tesz neki vagy nyelvünk nyújtogatása J

Nem utolsó sorban, mondjuk ki – főleg magunknak! – ami feszít, amit ki szeretnénk mondani, még mielőtt vulkánként robban ki belőlünk, vagy torkunk robban be jelzésként!


Nagyon szép hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel


www.asztrocsillag.hu