2015. december 27., vasárnap

53. hét



Milyen lehet az Ó évből az Újévbe való átmenet hete?

Mozgalmas. Szeretettel, jövés-menéssel, beszélgetésekkel teli. 

Ezt a jókedvet leginkább az Ikrek, Szüzek, Bakok, Nyilasok, Skorpiók, Mérlegek, Bikák árasszák, de a Rákok, Oroszlánok is szerepelni szeretnének, s elég bölcsen is, érzik, tudják a határaikat.

A Kosok, Skorpiók, Vízöntők és Bakok tudnak váratlan fordulatokat okozni, melyeken mások megdöbbenhetnek, esetleg meg is botránkozhatnak – kicsit lassabban!

Ahogy a Mérlegeknek, Ikreknek és Szüzeknek is kicsit lassítani kéne… ha rohanunk, pont a lényeg mellett szaladhatunk el
!
A Halak érezhetik magukat talán a legnehezebben, mert álmaikat a földre húzva józaníthatja őket az Élet – s ez nekik a legnagyobb próba. 

Ha elmaradt, szakítsunk időt az éves számot vetésre – mit értünk el a kitűzött célokból, hol és milyen akadályokat teremtettünk? Hova szeretnénk a következő évben eljutni? Együtt tudunk –e mozdulni a kozmikus erőkkel, így kapva fentről hozzá segítséget?
Kérjük angyalainkat, hogy vezessenek, s engedjük be a csendet, hogy meg is halljuk, érezzük jelzéseiket!

Hétfőn – kedden a Hold az Oroszlán jegyben van. 

Szívünkért tehetünk duplán! Szeressünk! Ez a legtöbb!

De a galagonya is segíthet, akármilyen formában – hisz a test is visszahat a lélekre.  Az árpa, zab, mazsola, kurkuma, szerecsendió, alma, csipkebogyó is ugyanígy hat.
Gerincünkre is figyeljünk – tornázzunk, jógázzunk!

Szerdán - csütörtökön a Szűz jegyben van.

Gondolataink helyre rakása, „feldolgozása” segíti bélrendszerünk. 

Fizikai síkon az árpa, csökkenti a bélproblémákat. A kömény, koriander, fahéj az erjedést gátolja. A körömvirág, bazsalikom és parlagfű – féregűző, szélhajtó, szünteti a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő, rothadó és egyéb gázképző folyamatokat!

Pénteken – szombaton – vasárnap a Mérleg jegyben. 

Vesénkért tehetünk duplán!
Igyunk bőségesen. A nyírfa-, bodza-, zsurlófű-, pitypang teája, árpa, petrezselyem, zeller, curry – mind-mind vízhajtó hatásúak.  

Érdemes kapcsolatainkat rendbe tenni – vesénket ezzel felszabadítani!

Nagyon szép, teremtésben, szeretetben gazdag hetet/évet kívánok:

www.asztrocsillag.hu

Figyelem!

December 28.-án hétfőn a Vörösoroszlán teaházban megtalálható vagyok. Szeretettel várok mindenkit.

2015. december 20., vasárnap

52. hét



Mire számíthatunk az év utolsó hetén?

Szeretetre. 
Szívünkbe egy belső harmónia költözhet békességet hozva.

Ezt leginkább az Oroszlánok, Rákok, Nyilasok, Bikák, Skorpiók, Mérlegek és Szüzek érezhetik, sugározhatják.

Ám a fény mellett mindig ott az árnyék is - így az akarat, türelmetlenség, értelmetlen ütközések, kényszeres szabadságvágy is megjelenhet.
Mindannyiunkban ott vannak ezek az erők, de a Kosoknak, Vízöntőknek, Bakoknak, Skorpióknak, Szüzeknek és Ikreknek a legnehezebb most ezeken felülemelkedni.

Üljünk bele a másik „székébe”, értsük a mélyben lakozó indokokat, mozgatórugókat.
Minden lélek arra vágyik, hogy értsék!
Ha már értjük, lehet közeledni egymáshoz, kompromisszumot kötni.

Ha ez az elfogadó szeretet magától nem kerül elő, segítsünk neki! 
Itt van Karácsony, itt vannak az angyalok, kérjük őket – alig várják!

Ám ne legyenek elvárásaink – mert ha álmokat kergetünk, akkor könnyen csalódás lehet a vége, ami elronthatja az ünnepeket.
Erre legjobban a Halaknak, Nyilasoknak és a Bakoknak kell figyelni. 


Kedden, 22.-én a Téli Napforduló van.

Legrövidebb a nappal, s legtovább tart a sötétség.
Ekkor születik meg ismét a nagy körforgásban a Fény, mely az év során megfakulhatott, beszennyeződhetett. 

Ekkor - megáll az idő, nullázódik minden, s elindulhat az új teremtés belső munkája.

Ne féljünk az egyedülléttől, engedjük meg a csendet, ahol vissza tudunk húzódni önmagunk középpontjába, találkozva legbelső lényünkkel. 
Vessünk számot az év történéseivel, s gondoljuk végig, hogy az új Fénnyel mit is kezdjünk?
Gyújtsunk gyertyát, tüzet, Fényt!

A karácsony - fényünnep.
A megbékélés, megbocsátás ideje!

A régi hagyományban ekkor felkeresték egymást a haragosok, megbocsájtást adtak. 
Nem vitték át haragjukat a következő évre, óvták az újjászülető Fényt, letettek minden belső csorbaságot, begyógyították, ami összetört.  

A magunkhoz való őszinteség, felelősségvállalás, az ima, a hála, mindig segítségünkre van

Próbáljuk tudatosan megélni a karácsonyt!

Meglátni a karácsonyfában a Világfát, a Tejutunkat, mely összeköti a Földet az Éggel. 
A tetején levő csillagban a Sarkcsillagot, az égbolt egyetlen mozdulatlan pontját, a fenti világhoz mutató kaput, a kitűzött céljainkat. 
Gömb díszeinkben a bolygókat, melyek spirálisan helyezkednek el, akár a világmindenség, egy-egy belső szereplőnket jelképezve.   
Az ezüst és aranyszálakban a tudást hozó kígyót, s egyben a káprázatot is! 
A dióban, almában a termékenységet. 
A gyertyában az anyag fénnyé alakulását. 
Az ajándékokban a bölcsek aranyát, tömjénét, mirháját – a hitet, tudást, szeretet.


25.-én, pénteken Telihold van a Rák jegyben!

Minden gondolatunk, szavunk, tettünk duplán hat, hisz a Telihold mindent felnagyít!
A család, az otthon az anyaság, a gyerekek fontossága kerül előtérbe – s gyökereinkre, a Földre is gondoljunk! Az emberek szívében levő béke így egy nagy közös békévé áll össze! 

Egy reggeli imát szeretnék megosztani Gyökössy Endrétől:
„Add, Uram, hogy jobban szerethessek, mint tegnap!”


Hétfőn – kedden a Bika jegyben van.

Torkunkért tehetünk duplán – fertőtlenítsük diófalevél-, apróbojtorján-, parlagfű teával. Beszéljünk szeretettel, a torkunk is gyógyul általa.

Szerdán – csütörtökön az Ikrek jegyben van.

Tüdőnk kér odafigyelést. Igyunk útifű-, a kakukkfű-, a martilapu-, a pemetefű-, ezerjófű teát.  Az idegrendszert a citromfű-, orbáncfű-, menta tea nyugtatja.
Kezünket, egymás kezét kényeztessük, masszírozzuk!

Pénteken - szombaton – vasárnap a Rák jegyben van. 

Gyomrunkra figyeljünk, minden duplán hat, amit teszünk érte. A lestyán, fahéj, bazsalikom erősíti, a pitypang tisztítja, gyömbér, édeskömény, szegfűszeg, kurkuma serkenti. A veronika-, cickafark teája az emésztést támogatja. 


Nagyon szép, békében, szeretetben gazdag hetet, ünnepeket kívánok sok szeretettel.


Figyelem!
Az idén még két hétfőn, 21.-én és 28 –án is várok mindenkit sok szeretettel a Vörösoroszlán teaházban ingyenes asztrológiai elemzésre.

2015. december 13., vasárnap

51. hét



Mire számíthatunk Karácsony előtti utolsó héten? 


Csábíthat a külvilág káprázata – figyeljünk - észrevétlenül belecsúszhatunk az értelmetlen rohanásba!
Ám körülöttünk van a csend, a belső szelíd hang, az alkotás szeretetteli halk vonzása/láza is – inkább arra reagáljunk - szívünket tölteni fogja!

Az előbbi - türelmetlen kapkodás, zizegés - leginkább a Kos, Vízöntő, Mérleg, Rák, Bak, Skorpió jeggyel szorosan kapcsolódókat érheti el. A csillogás varázslatára meg az Oroszlánok, Nyilasok, Szüzek „ugorhatnak”, akik most az egyik végletből a másikba eshetnek.

A szeretet csendes áramlását, az alkotásra való igényt a Halak, Bikák, Mérlegek, Skorpiók, Ikrek és Szüzek érezhetik.  A Bakok és Rákok is áhítattal készülhetnek a Karácsonyra – szívük megtelhet az egység szeretetével.

A félelmek elsősorban a Halaknál és Nyilasoknál jelenhetnek meg. A szeretet, mely mögött hit van, tudja őket ebből kimozdítani.

Mindenkinek a kezében van a saját élete. Döntései teremtik életét. A tegnapi nap „számláit” ki kell fizetni, de a holnapi nap a mai napi döntésein múlik. Mindig több út van, a nehéznek tűnő felfelé is, s a könnyedségével csábító lefelé is. Fordított világban élünk… ahogy a mesékben is - a „gebe” lovat válasszuk a fényes paripa helyett!


Hétfőn – kedden - szerdán a Hold a Vízöntő jegyben van. 

Lábszárunkért, idegrendszerünkért tehetünk duplán.
Igyunk nyugtató teákat, mint citromfű-, orbáncfű-, parlagfű. A zsálya teája az agy vérellátását fokozza, azért. Még elvétve, de találunk a szokatlan meleg időjárás miatt pitypangvirágot is, mely az egyik leggazdagabb lecitin forrás – ne hagyjuk leszakítatlanul! Javítja az emlékezőképességet, s nyugtat. Az árpa foszfortartalma is ugyanezt váltja ki.
Lábunkat, visszereinket kényeztessük körömvirágkrémmel. 

Csütörtökön – pénteken a Halak jegyben van.

Lábfejünket kényeztessük – sós/szódabikarbónás/diófalevél teájának vizében való áztatással, talpmasszázzsal.
Nyirokrendszerünket a pitypang-, parlagfű teája erősíti.

Szombaton – vasárnap a Kos jegyben van. 

 Zsálya-, szederlevél teája tele van vassal, mely a vérünket frissíti. Dió-, cickafark-, parlagfű-, pitypang teája, a fokhagyma nagyszerű vértisztító, a csalán vérképző. A pásztortáska  nagyon jó vérkeringésre! 

Nagyon szép, rohanástól mentes hetet kívánok sok szeretettel: 


Figyelem!
Még ezen a héten is, hétfői nap helyett szerdán, 17.-én leszek a Vörösoroszlán teaházban megtalálható.  Szeretettel várok mindenkit ingyenes asztrológiai elemzésre.

2015. december 6., vasárnap

50. hét

Mire számíthatunk december 7.-ével kezdődő héten?

Próbáljuk minden túlzástól távol tartani magunkat!
Zseniális ötleteinkkel, alkotásra való igényünkkel készítsünk szeretteinknek saját kezű ajándékot, akár egy kis műsort - melybe szívünket is bele tudjuk varázsolni! Ezzel egyben mederbe is tudjuk terelni, meg tudjuk szelídíteni a bennünk fellelhető szenvedélyes akaratot, uralkodási vágyat.

Ezek, az égen levő, akár félelmetesnek tűnő erők leginkább a Kosokat, Mérlegeket, Bakokat, Vízöntőket és Skorpiókat érintheti.

A szépséggel, művészetekkel való kapcsolódás igényére a Mérlegek, Bikák, Skorpiók és a Halak számíthatnak. A bennük levő szeretettel, együttérzéssel - ha tehetik - mindenkinek segítenek.

Nincs ellentmondás abban, ha egyik percben ezt érezzük, a másikban azt – hisz egy-egy belső szereplőnk próbál magának lehetőséget teremteni arra, hogy megmutatkozzon. Ha nem figyelünk, természetesen az erősebb, az akaratosabb szereplő lesz a főszereplő!

A Nyilasokat és Oroszlánokat a félelmeik, önbizalomhiányuk hatalmukba kerítheti. A hitük, lendületük, nagy teremtőképességük jöhet segítségükre.

A Rákokra inkább a türelmetlenség lehet jellemző, bár kedvesek, diplomatikusak szeretnének lenni.

Az Ikreknek és Szüzeknek a családjukkal, otthonukkal lehetnek feladataik – a túlzásokra figyeljenek!


Csütörtökön Nyilas Újhold van az égen!

Ilyenkor érdemes böjtölni! A test rendkívül hatékonyan szabadul meg a mérgektől, a méregtelenítése ilyenkor a legjobb hatásfokú.
Mivel közeledünk az év legsötétebb napjához, a Téli Napfordulóhoz – mely a belső munkáról szól elsősorban – nézzünk szembe önmagunkkal! Legalább magunknak valljuk be azt, amit a legnehezebb. Csak annak tudjuk elengedni a kezét, amit megfogtunk!

Itt az ideje az ünnepek előtti nagytakarításnak. Új Holdkor minden házimunkát könnyebb elvégezni. Kevesebb mosóport kell használni, jobban tisztul minden. Közben lelkünk is tisztul, fényesedik, pótolva a kinti fény hiányát.

Lelkünk éves mérlegét is elkészíthetjük. Hol vannak még elmaradásaink, hol mutatja környezetünk fejlődésünket azzal, hogy béke lett ott, ahol eddig nem volt.
Épp Karácsonyra esik a legközelebbi Telihold, a Nyilas jegyben. Hitünket, mások/helyzetek elfogadását, szeretetünket addig növelhetjük.


Hétfőn – kedden – szerdán a Hold a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünkért tehetünk duplán – hajdinával, kölessel, árpaliszttel, csalán-, parlagfű teával, de legfőképp régi sérelmeink elengedésével, mely ott tárolódik.  

Csütörtökön – pénteken a Nyilas jegyben van.

Májunkra figyeljünk! Igyunk cickafark-, máriatövis-, körömvirág-, pitypang, parlagfű teát! Minden, ami keserű, jót tesz neki.  Használjunk kurkumát, sáfrányt! A nyers cékla leve is méregtelenítő.

Szombaton – vasárnap a Bak jegyben van.

Csontjainkért tehetünk duplán – szezámmaggal, mákkal, diófalevél-, parlagfű-, cickafark teával. Árpa is erősíti. Kényeztessük bőrünket masszázzsal, természetes anyagokkal, pl. olajokkal, kókusz zsírral, kaukázusi kefirrel. Térdünk az alázatot, a bölcs meghajlást jelzi, ha rendben van.

Nagyon szép, önmagunkkal való csendes találkozást kívánok sok szeretettel:


Figyelem!

A héten, 7.-e helyett szerdán, 9.-én leszek a Vörösoroszlán teaházban, s a következő héten is hétfő helyett szerdán leszek ott megtalálható!

2015. november 29., vasárnap

49. hét

Mire számíthatunk december első hetén?

Józanodásra.
Álmaink kipukkadhatnak, aminek örüljünk – hisz csak ami illúzió, az szűnik meg! 
Lehet az is nagyon fájdalmas az első pillanatban - azonban hosszú távon - bízzunk benne, hogy segítségünkre lesz! 

Ezzel legfőképp a Halak, Oroszlán, Nyilas és Szűz jeggyel szorosan kapcsolódók számoljanak, s közülük természetesen leginkább a Halaknak nehéz az álmaikat elengedni.

Hogy milyen történések, akadályok lehetnek segítségükre/segítségünkre?

Teljesen egyéni. 
A végeredmény a fontos: vissza kell jönnünk a Jelenbe - a múltból, jövőből – melyek tele lehetnek félelmekkel, aggódásokkal. 
A Jelenben megoldásban gondolkozunk, mely valóban hozza az előrelépést, az örömöt.

A szenvedélyes érzelmek hatása alá is kerülhetünk – elsősorban a Mérlegek, Bikák, Kosok, Bakok és Vízöntők. Ha ez félelemmel is párosul, akkor nagyot üthetünk/üthetnek ezek a jegyek másokon, de akár önmagukon is.

„Gyógyító erő rejlik annak elismerésében, hogy az enyém nem a jobb, hanem csak az egyik út”!” – ez segítségükre lehet!

Az Ikrek és Szüzek messze nézhetnek most, elmélkedhetnek, sokat filozofálhatnak.

A Rákok arra figyeljenek, hogy ne akarjanak a nagyvilágnak/szomszédasszonynak megfelelni!

Bár alapvetően sem a Skorpiók, sem a Bakok nem türelmetlenek – ám még mindig egy belső feszítő erő hatására rohanhatnak. Tudni kell, hogy nem lehet a „zöld almát” leszakítani, vagyis lehet, de nincs értelme - mindennek rendeltetett ideje van!


Hétfőn – kedden – szerdán a Hold az Oroszlán jegyben van.

Gerincünkre, szívünkre vigyázhatunk – amit értük teszünk, most duplán hat. Igyunk galagonya teát, de ha erdőben, rétek szélén járunk, lehet szedni is.  Árpa is, zab is segíti szívünket az almával, csipkebogyóval együtt.
Gerincünk hálás lesz a gerinctornáért, jogáért.

Szerdán – csütörtökön - pénteken a Szűz jegyben van.

Árpa, csökkenti a bélproblémákat a köménnyel, korianderrel együtt. Fahéj az erjedést gátolja. A körömvirág, parlagfű, bazsalikom – féregűző, szüntetik a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő, rothadó és egyéb gázképző folyamatokat!

Szombaton – vasárnap a Mérleg jegyben van.

Igyunk sok vizet, folyadékot, teát – melyet célszerű most bodzából, nyírből, zsurlófűből készíteni, melyek vízhajtók. Használjunk épp ebből a célból petrezselymet, zellert, főzzünk árpát!

Nagyon szép, elfogadással teli hetet kívánok sok szeretettel:


Figyelem!


December 7. és 14.-i hétfői napokon nem leszek megtalálható a Vörösoroszlán teaházban! Helyettük szerdán, 9.-én és 16.-án várok sok szeretettel ingyenes tanácsadásra mindenkit. 

2015. november 22., vasárnap

48. hét

Mire számíthatunk a november 23.-ával kezdődő héten?

Ha nehéznek tűnne ez a hét, sok akadállyal – fogadjuk el! Engedjük meg, hogy „essen az eső”! Ez a megengedés elfogadást hoz, az elfogadás alázatot, az alázat meg elindítja a növekedést.

Hogy milyen akadályokra számíthatunk?

A türelmetlenségből, túlzott szabadságvágyból fakadó lázadásokra + még ehhez a birtoklás miatti feszültségekre (melyek megmutatkozhatnak akaratban, féltékenységben, érzelmi zsarolásban, stb.) – leginkább a Rákok, Kosok, Bakok, Skorpiók, Vízöntők, Mérlegek és Bikák.

A félelmek, a bizonytalanság, az illúziók, az álmodozás csapdái, az önsajnálat - a Bakokat, Nyilasokat, Ikreket, Szüzeket, Halakat és enyhe formában az Oroszlánokat érintheti.  

A sport és a takarítás mindenkinek jót tesz! Rajta! J 
Mozgásba hozza a pangó energiákat, s elvezeti a fölöslegeseket.

Segítségként számíthatunk még hitünkre, bölcsességünkre is, arra a belső érzésre, mely tudja, hol kell megállni, tudja a határait.  Keressük meg ezeket a belső szereplőinket!


A héten, szerdára virradóan Telihold van az Ikrek jegyben.

Figyeljünk gondolatainkra, szavainkra, tetteinkre! – minden duplán hat, könnyen megteremtődhet!

Az Ikrek jegy tisztánlátását most megzavarhatja a félelem, menekülést kezdeményezve gondolatainkban - a múltba, jövőbe.
Igyekezzünk a Jelenben lenni, ha akadályt észlelünk, megoldásban gondolkozni!

A következő két hétben próbáljunk elcsendesedni, befelé fordulni - most minden, amit csökkenteni szeretnénk (legyen az súlyunk, nehéznek vélt tulajdonságaink, félelmeink) - könnyebben fog sikerülni. A méregtelenítés is jobban megy.


Hétfőn a Hold a Kos jegyben van.

Sportoljunk! Igyunk csalán-, zsálya-, szederlevél-, cickafark-, diólevél teát! Fokhagyma, cékla nagyon segíti vérünket. Hajdina vérnyomás csökkentő. Pitypang-, parlagfű teája vértisztító.

Kedden – szerdán a Bika jegyben van.

Az életörömök (pl. gyertyafényes vacsora, egy színház) segítségünkre lehet.
Torkunkat erősíthetjük duplán énekkel, de sós vizes gargarizálással is. 
Fertőtleníteni diólevél-, parlagfű teával is lehet.

Csütörtökön – pénteken az Ikrek jegyben.

Szükségünk van a mozgásra, kapcsolódásokra, beszélgetésekre.
A tüdőnk jelzi, ha nincs bennünk egyensúly. Duplán tehetünk érte – útifű-, kakukkfű-, martilapu-, pemetefű-, ezerjófű teájával.

Szombaton – vasárnap a Rák jegyben van.

Otthonunk, családunk lehet előtérben a gyomrunkkal együtt.
Duplán erősíthetjük most, ha használunk fahéjat, bazsalikomot, lestyánt, köményt.  A parlagfű nyugtatja. A pitypang – akár nyersen, akár teaként – tisztítja. A gyömbér, édeskömény, szegfűszeg, kurkuma serkenti.

Nagyon szép, alázattal, elcsendesedéssel teli hetet kívánok sok szeretettel:


Figyelem!

December 7. –i és 14.-i hétfői napok helyett, szerdán leszek a Vörösoroszlán teaházban. 
December 9.-én és 16.-án. 
Szeretettel várok mindenkit ingyenes tanácsadásra.