2018. június 24., vasárnap

26. hét


Mire számíthatunk Június utolsó hetén?

A túlzások okozhatják a legtöbb galibát – legyen ez bár egy nagy lelkesedés valami iránt, avagy a lustálkodás akkor, amikor mozdulnunk kéne.

Leginkább a Vízöntők, Kosok, Oroszlánok, Bikák, Mérlegek és Skorpiók figyeljék magukat e szempontból - egyik véglet hozza a másikat, a világ egyensúlyra való törekvése miatt.

Párjuk is bevállalhatja a másik végletet - lásd: túl sok beszéd a hallgatást, a túlpörgés a lustaságot - amiért ne bosszankodjanak, s még inkább ne fejezzék ki érthetetlenségüket emiatt! 

Ha sikerül középpontunkat megtalálni, a héten nagyon sok érzelmekkel és figyelemmel teli, tartalmas beszélgetésben lehet részünk, melyeket talán a Rákok, Ikrek, Szüzek kezdeményeznek, hisz most belőlük ez ösztönösen fakad.

A gyorsaság, a zseniális meglátások, az egészséges szabadság-, a dolgok megújításának a vágya a Bakoké, Bikáké, Oroszlánoké, Rákoké – öröm nyitottságukkal, lendületükkel, fiatalosságukkal lenni!

Türelmetlenségben is megmutatkozhat az energia a Vízöntőknél, Nyilasoknál, Skorpióknál – hova is szaladnak?
Ha itt nem jó, ott sem lesz az! Inkább nézzenek szembe a Jelenben levő feladatokkal, hogy ne kelljen rohanni, másoknak az által fájdalmat okozni!

A Vízöntőket, Bikákat a végtelen nyugalom is megszállhatja, bölcsességük is helyet kér – akár szavaikban, akár tetteikben.

A Halak hite és végtelen elfogadókészsége, szeretete emeli az egész világot, melyhez nagyon könnyen tudnak a Skorpiók is csatlakozni – ők olyanok, mint az angyalok.

Csütörtökön Telihold van a Bak jegyben!

Minden gondolatunk, szavunk, tettünk duplán számit!

Célszerű a Bak jegyhez tartozó hivatás átgondolása.
Mit szeretnénk szívünk szerint dolgozni? Van –e most erre lehetőség? Mit kell elengedni, meghaladni? Min lehet változtatni, ha szükség van rá és hogyan?

Gyűjtsük a gyógynövényeket! Amit ekkor szedünk, annak gyógyhatása megduplázódik.
Most érdemes krémet készíteni!
Nem ördöngös! Gyógynövény, hidegen sajtolt olaj pár óráig tartó, 80 o körüli melegítése. Szűrés + méhviasz, kókusz zsír.

Hétfőn – kedden – szerdán a Hold a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán. Minden keserű íz, sárga szín javára van. Használjunk kurkumát, sáfrányt! Igyunk máriatövis-, pitypang-, cickafark-, apróbojtorján-, parlagfű teát! Főzzünk hajdinát! Tejsavónak tisztító hatása van, a nyers céklaié regenerálja. Kecsketej, zabnyák serkenti.

Csütörtökön – pénteken a Bak jegyben van.

Csontunk, bőrünk, térdünk kér figyelmet. Elsőt erősítsük szezámmag, mák bármilyen formájával! Igyunk diólevél-, pitypang-, zsurló teát! Főzzünk árpát, használjunk bazsalikomot!
Bőrünket kényeztessük fürdővel, masszázzsal, olajokkal!
Térdünkért a legtöbbet az alázattal tehetünk – ami nem is olyan könnyű. 

Szombaton – vasárnap a Vízöntő jegyben van.

Lábszárunkért, idegrendszerünkért tehetünk sokat. 
Ha van visszerünk, kenjük gesztenye-, körömvirágkrémmel! Idegrendszerünket a mozgás nyugtatja, s a citromfű-, menta-, levendula-, zsálya teája. Árpa, paradicsom, rozmaring védi.

Nagyon szép, egyensúlyban gazdag hetet kívánok sok szeretettel:

www. asztrocsillag.hu

2018. június 17., vasárnap

25. hét


Mire számíthatunk a június 18 – val kezdődő héten?

Hatalmas szabadságvágyunkkal meglehet, olyan dolgokat is kidobunk, melyek egyébként értékesek. Előzzük meg ezt sportolással, amivel a feszültségek távoznak, középpontunkból már jó döntéseket tudunk hozni.

Erre a tombolásra leginkább az Oroszlánok, Mérlegek, Bikák számíthatnak. 
Elfojtani semmiképp se fojtsák el, tereljék mederbe energiájukat! 
Minden, ami izgalommal jár, kihívást jelent, most segítségükre van - ez lehet akár egy falmászás, de akár jumpy jumping, amit meglehet, máskor nem vállalnának be.

A legnagyobb bölcsességgel a héten a Rákok, Ikrek, Szüzek, Halak és Skorpiók rendelkeznek, keressék az ilyen jegyű barátaikat, akik tanácsaikkal segítségükre tudnak lenni.

A Vízöntőknek, Nyilasoknak és Kosoknak a szabadságvágy mellett a türelmetlenségre és a túlzásokra is figyelniük kell, egyik végletből a másikba eshetnek. 
Mivel most nagyon szélsőségesek, úgy ritkán mennek át a boldogságot hozó középvonalon. 
Próbálják az egyensúlyt keresni! 

A Bakoknak egy befelé fordulós időszakuk van, sok mindenre ráérezhetnek a mélységben. 
Találjanak lehetőséget a csendre, mely most kincseket rejteget számukra!

Keressük mindig a közepet! Kerüljük a nagy kilengéseket!

Egyik véglet hozza a másikat - a világmindenség az egyensúlyra törekszik. 
A sikereket és nehézségeket is higgadtan fogadjuk, egyik sem több annál, mint ami – tapasztalás! 
Ha elvisszük valóságukat, bekerülünk abba a csapdába, mely távol tart a középen levő boldogságtól, egyensúlytól, békétől.

Hétfőn – kedden – szerdán de. a Hold az Szűz jegyben van.

Vékonybelünk kér figyelmet. Válogassuk meg mit eszünk, nem csak testi-, de lelki szinten is! 
Ne terheljünk vékonybelünket, aminek a feladata ahogy a Szüzeknek is, a rendszerezés, mindennek a helyére tevése!

Segíthetjük kömény, koriander, bazsalikom használatával, melyek a fahéjjal együtt gátolják az erjedést. A körömvirág, parlagfű féregűző, szüntetik a hurutokat, lerakódásokat. 

Szerda du. – csütörtökön – pénteken a Mérleg jegyben van.

Vesénkért tehetünk duplán – leginkább bőséges élő vízzel! Igyunk bodza-, nyírfalevél-, zsurló-, pitypang teát! Petrezselyem, zeller vízhajtó hatású. 
Együnk sok dinnyét, uborkát, melyek szintén a vese barátai!

Szombaton – vasárnap a Skorpió jegyben van. 

Vastagbelünk kér figyelmet! Ne tároljuk a régi fájdalmakat, inkább nézzünk velük szemben, értsük meg tanításaikat, ezzel védve a fizikai lerakódásokat is!  
Hajdina a segítségére van a kölessel, árpával együtt.

Prosztatára tökmag minden formában, női problémákat a cickafark oldja. A parlagfű nemierő fokozó.

Nagyon szép, lendülettel, sporttal, a középpont megtalálásával teli hetet kívánok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

2018. június 10., vasárnap

24. hét


Mire számíthatunk Június 11 – vel kezdődő héten?

Egy kis álmodozásra, egy kis türelmetlenségre, s angyalainkra, akik hozzák vágyainkat.

Az álmodozásban, mely átmehet önsajnálatba, csalódásból fakadó sírásba - az Ikreket, Oroszlánokat és Szüzeket érintheti leginkább. Feladatuk a felelősségvállalás. 

Annak tudatosítása, hogy ami van, azt minden látszat ellenére - ők teremtették. (mi teremtjük)
Engedjék el elvárásaikat mások felé, hisz az okozza a csalódást! 
Elfogadva a világot, megfogalmazva a célokat, vágyakat – teremtsenek!

Természetesen nem olyan könnyű, épp abban a helyzetben, amiben most vannak, de ez egy járható út. Ha könnyeik nagy részét már elsírták, lassan indulhatnak.

A türelmetlenség a Vízöntőket, Bikákat, Rákokat és a Mérlegeket érinti – de hova rohannak? 
Ami nem várja meg őket, azt ne sajnálják! 

Ha belső feszültségeik elöl szaladnak, akkor azt tegyék tudatosan - sportolás keretein belül kézben tartva/ kivezetve, nem másoknak átadva belső feszültségeiket! 
Egy higgadt, bölcs energia a segítségükre van, csak kicsit kell elcsendesedniük, s rátalálnak.

Az angyalok leghamarabb a Halakat, Nyilasokat és Skorpiókat találják meg, mert most ők vannak velük leginkább egy hullámhosszon. Pont olyan végtelen szeretettel és együttérzéssel nézik a világot - ahol tudnak, ott segítenek.

A Halak a hiúság csapdájára figyeljenek, kár lenne beleesni! Ez az Ikreknek és Szüzeknek is szól!
A Kosokat az érzelmi hullámzásaik vihetik, akár hisztissé válva – sportoljanak!

A Bakok két lábbal, érzelmekkel, gondoskodási vággyal teli állnak a Földön, jó a közelükben lenni.

Nem jellemző a Vízöntőkre a megfelelési kényszer, de most mintha elnyomnák önmagukat, akkor is mosolyognak, mikor nem szívből jön – miért is?

Szerdán este Újhold van az Ikrek jegyben!

Megint egy lehetőség valaminek az újrakezdéséhez, önmagunk meghaladásának, a méreganyagok elengedésének akár testi-, lelki-, vagy szellemszinten.
Éljünk vele!

Fogalmazzuk meg mit szeretnénk, mit kell hozzá elengedni, mit kell tenni – s kérjük a Hold hatalmas energiáját, hisz tengereket tud mozgatni, nekünk miért ne segítene?

A következő két hét feladata az Ikrek jegy okosságától, szellemiségétől eljutni a Bak jegy gyakorlatiasságához, célirányosságához. Fogalmazzuk meg munkánk irányát, hisz ahhoz kapunk majd támogatást a két hét múlva az égen levő Bak Teliholdtól.


Hétfőn a Hold a Bika jegyben van.

Torkunkért  kér figyelmet. Vigyázzunk rá – legfőképp az épp elég beszéddel! 
Gargarizáljunk sós-, gyömbéres-, citromos vízzel, mely erősíti.

Kedden – szerdán az Ikrek jegyben van.

Kezünket ápoljuk, masszírozzuk, hisz egész testünkre hatással van – s most minden duplán számít! Idegrendszerünkért szintén – igyunk citromfű-, levendula-, menta- kis ezerjófű teát!

Csütörtökön – pénteken a Rák jegyben van.

Gyomrunk legyen a középpontban! Erősítsük lestyánnal, köménnyel, fahéjjal, bazsalikommal! Diólevél-, veronika-, cickafark tea emésztési zavarokra nagyon jó. 
Parlagfű nyugtatja, pitypang tisztítja, gyömbér, kurkuma, szegfűszeg serkenti. 

Szombaton – vasárnap az Oroszlán jegyben van.

Szívünkért tehetünk duplán – leginkább szeretettel! 
A galagonya bármilyen formában támogatja. Árpa, zab életerőt ad.

Angyalokkal teli, nagyon szép hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

2018. június 3., vasárnap

23.hét


Mire számíthatunk Június első hetén?

Tetterőnk, szeretetünk hatalmas, csak ne essünk az önsajnálat, a csalódáshoz való ragaszkodás csapdájába!

Erre leginkább az Ikrek, Szüzek. Oroszlánok hajlamosak, akiknek most a felelősségvállalás a legfontosabb tanításuk – ami van, azt ők teremtették! 
Ha szeretnének mást, ne „sírdogáljanak”, hanem kézben tartva dolgaikat teremtsenek mást!  

Ugyanakkor bennük van a nagy teremtőerő is, melyet érezhetnek magukban a Vízöntők, Kosok és a Rákok is. Ráadásul tele vannak gondoskodással teli szeretettel, olyanok, mint egy napsugár! 
Ha a konyhában most nagyobb kedvük van alkotni, ne csodálkozzanak!

A Rákok, Halak, Nyilasok, Bikák, Mérlegek és Skorpiók kedvességük mellett még nagyon gyönyörűek is. Mosolyuk lenyűgöző! 
Nagyon finom diplomáciai érzékkel oldják mindenhol és mindenkiben a feszültségeket – már csak azzal, hogy vannak - békések és nyugodtak és elfogadók. 

A Bakok, mintha kicsit egyedül állnának a nagyvilágban. Talán kételkednek magukban, talán jobban meg akarnak felelni a többieknek, önmagukat feladva. 
Találják meg középpontjukat, melyhez hitüket kell a mélyről előbányászni. 
A csend ebben nagy segítségükre lehet.

Hétfőn – kedd de. a Hold a Vízöntő jegyben van.

Lábszárunk, idegrendszerünk kér figyelmet.  Utóbbinak nagyon jót tesz a citromfű tea. 
Szedésének itt az ideje – szárítsuk, hogy télen is legyen!
Visszereinket, ha vannak körömvirág-, gesztenyekrémmel kezeljük, s mozogjunk!

Kedd du. – szerdán – csütörtökön a Halak jegyben van.

Lábfejünkért tehetünk duplán. Akár tornával, akár lábfürdővel, masszázzsal. 
Nyirokrendszerünkért mozgással, sporttal, ami beindítja, rásegíthetünk a tejoltó galaj teájával.

Pénteken – szombaton a Kos jegyben van.

Vérünk kerül a figyelem középpontjába, hisz bármit teszünk érte, az most megkétszereződik. Tegyünk turmixunkba a vassal teli levő friss családlevelet, de a szeder-, zsálya teája is nagyon jó.  
A diólevél-, cickafark-, parlagfű-, pitypang teája vértisztító.

Vasárnap a Bika jegyben van.

Torkunkra figyeljünk! Se sokat, se keveset ne mondjunk – annyit, amennyit kell! 
Sós vizes gargarizálással erősítsük, de nyelvgyakorlattal is lehet.

Nagyon szép, józanságban és teremtésben gazdag hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu