2014. június 1., vasárnap

23. hét

Milyen hetünk lehet június első hete?

Még mindig figyelnünk kell a becsapásra/becsaphatóságra – mely történhet mások által, de önmagunkat is meg tudjuk vezetni, - álmainkban hinni, s aztán csalódni.

Erre leginkább az Oroszlánoknak és az Ikreknek kell figyelni, bár alapvetően egyik sem becsapható. Az Oroszlánok lendületben vannak, ha nem „nyalogatják sebeiket” - bármit meg tudnak teremteni s a sportban is jeleskedhetnek. Az Ikrek és a Szüzek most a tőlük megszokottól érzelmesebbek lehetnek, inkább haza vágynának, otthon lennének.

Lendületben vannak a Kosok, meg sem lehet őket állítani – ám ha határtalanok, ami még mindig könnyen megeshet túlzott szabadságvágyuk, szenvedélyességük miatt, kívülről kaphatnak segítséget - akadályok által a lassításra.

Ez, s az égen levő energiák is mind nem csak egy-egy jegyre, de mindannyiunkra vonatkozik, a bennünk levő Kos, Oroszlán, stb. szereplőinkre!

A Rák jeggyel szorosan kapcsolódók meglepetéseket tudnak produkálni – ők, akik mindig vágynak otthon lenni, most inkább mennének, kicsit szabadabban lennének, s mindent túlzásokkal megélve tehetnek. „Ember legyen a talpán”, aki követni tudja most őket, az egyébként kiszámíthatatlan Hold változását követő embereket!

Ne csodálkozzunk, ha a Bikák és Mérlegek is most a Hold hatása alá kerülnek, érzékenyek lesznek, s nem tudjuk őket kezelni. Nem tehetünk ilyenkor mást, csak szeretetünkkel megengedni nekik, hogy éljék meg magukat úgy, ahogy épp jól esik, ha a ” határunkon” nem lépnek át!  Ha „nyomjuk a falat, visszanyom”, ha megöleljük a másikat, visszaölel. Hálásak lesznek érte!

A Skorpiók, Bakok és a Vízöntők a türelmetlenségükből csak a nagy bölcsességükkel tudnak szinte kilépni, nagyon tudatosnak kell lenniük, hogy ne „hurrikánként” működjenek, mindent elsöpörve!

A Nyilasok, mint a cikk-cakk – hol tombolhatnak a szabadságvágytól, hol bölcsen, higgadtan, nyugodtan önmaguk középpontjában tudnak lenni. Hogy melyik dominál? Ez az érettségüktől is függhet – próbáljanak figyelni!

A Halaknak még mindig a hiúság próbáit kell kiállni – a káprázaton lássanak túl, ne higgyenek el mindent! – mert abban nagyon ”jók”!


Hétfőn – kedden – szerdán a Hold az Oroszlán jegyben van.

Teremtőerőnk megsokszorozódhat, az életörömöket jobban tudjuk élvezni, igényünk is lehet rá.
Duplán tehetünk gerincünkért, szívünkért Gerinctornát most nagyon lehet! Galagonyát bármilyen formában részesítsük előnyben! Az árpa is segíti szívünket, fedezzük fel, ha még nem ismerjük!

Ám – leginkább szeressünk! Fogadjuk el a világot, olyannak, amilyen, legyünk hálásak azért, amink van, életünkért!

Csütörtökön –pénteken a Szűz jegyben van.

A feldolgozással van feladatunk, mindent a maga helyére tenni! Mind az anyag, mind a lélek és szellem síkon.
A vékonybél fontossága kerülhet így előtérbe – segítsük működését borsmentával, köménnyel, korianderrel! Gátolja az erjedést a fahéj!

Szombaton – vasárnap a Mérleg jegyben jár.

Fontossá válhat a társ, a kapcsolatok. Vesénk jelezheti az elakadást. Segítsük vörös áfonyával, gyógyteákkal, pl. cickafark, erdei aranyvessző, de a zeller, petrezselyemlevél is vízhajtó. Rágicsáljunk pitypanglevelet – jó hatással van szintén!


Nagyon szép hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel


www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése