2019. március 3., vasárnap

10. hét


Mire számíthatunk március 4 – vel kezdődő héten?

A tavaszi zsongás hozza a szabadságra, megújulásra, izgalmakra való igényünket - bátran induljunk! A túlzásokra vigyázzunk, ne legyünk türelmetlenek, nem kell mindent kidobni, ami régi!

Ezt a robbanó energiát leginkább a Bikák, Mérlegek, Rákok, Vízöntők érezhetik. 
Energiájuk szinte megállíthatatlan, melyet muszáj mederbe terelniük, ha nem akarnak maguk után romokat hagyni.

Legegyszerűbb megoldás egy kiadós sport, ahol a feszültségek kivezetődnek, ami után józan döntéseket lehet hozni. 
Fogalmazzák meg céljaikat, hisz az is kordában tudja tartani a romboló erőket! 

Semmiképp ne fojtsák el az újra való igényüket, ha nem akarják, hogy az vulkánként törjön ki! Aminek már nincs helye az életükben, azt eresszék szélnek, a körülöttük levő „vihar” úgyis elviszi, ám ami fontos, azt öleljék magukhoz! Három dolognál több azonban ez ne legyen!

A higgadtság, nyugodtság, gyakorlatiasság, s a végtelen nagy, együttérző szeretet a Bakokra, Skorpiókra, Oroszlánokra, Bikákra, Ikrekre, Szüzekre, Halakra és Kosokra jellemző. 
Jó velük lenni, békés nyugalmukban megpihenni, gyógyulni.  

A Nyilasok mintha mindkét körön kívül állnának, s ellennének messze szárnyaló, filozofikus gondolataikban, nem tartozva senkihez, semmihez.

Ismerjük fel belső szereplőinket, hisz mindannyiinkban minden szín megtalálható! 
Hol ez a szín kerül a vásznunkra, hol a másik, minden pillanatban alakul festményünk. 

Nem baj, ha időnként viharosak vagyunk, hisz helye van az avítt kitakarításának, csak ne ragadjunk bele! Érezzünk rá, mikor ott az ideje a fékezésnek, amikor már azt viszi a vihar, amit siratnánk!

Szerdán Újhold van a Halak jegyben.

Minden tisztítás, takarítás jobban megy – akár otthonunkban, akár lelkünkben történik.
Böjtöljünk testileg, lelkileg, szellemileg!
Kérjük hozzá a Hold energiáját, mely hatalmas, hisz tengereket tud mozgatni!  

Engedjük azokat a dolgokat, melyek már nem szolgálnak, melyeket kinőttünk! 
Tervezzük meg mi az, amit építeni szeretnénk, hisz most ahhoz kapunk majd segítséget!

Hétfőn a Hold a Vízöntő jegyben van.

Idegrendszerünkért tehetünk duplán. Igyunk citromfű-, orbáncfű-, levendula teát! Ha van visszerünk kenjük körömvirág-, gesztenye krémmel!

Kedden – szerdán – csütörtökön a Halak jegyben van

Nyirokrendszerünk, lábfejünk kér figyelmet. Előbbinek legjobb a tejoltó galaj tea és a sok mozgás. Utóbbit kényeztessük – tornával, fürdővel, masszázzsal!

Pénteken – szombaton a Kos jegyben van.

Vérünkért tehetünk duplán – igyunk csalán-, szederlevél teát, melyek tele vannak vassal! Minden piros szín őt támogatja, mint cékla, vörös bogyójú gyümölcsök.

Vasárnap a Bika jegyben van.

Torkunk kér figyelmet. Annyit beszéljünk, amennyit kell! 
Gargarizáljunk langyos, sós vagy citromos vízzel. Tornáztassuk nyelvünket, mely torkunkra is hat.

Nagyon szép, türelemben, tisztulásban és együttérzésben gazdag hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése