2015. augusztus 2., vasárnap

32. hét

Milyen lehet augusztus első hete?

Menjünk, fedezzük fel a világot – általa önmagunkat, s nyissuk ki a szívünket!

Úgysem tudunk semmit tenni ellene, hisz szükségünk van az újra, a változtatásra. A történéseken keresztül szerzett élményanyagokat tudjuk majd később feldolgozni, tudássá, bölcsességgé transzformálni.

Ezt a nagy lendületet leginkább a Kosok, Vízöntők, Oroszlánok, Ikrek, Szüzek érezhetik – látni, s láttatni szeretnék magukat. Megélni a szabadságot, az eleganciát, pompát – persze minden jegy a maga mértéke/módja szerint.

A szív megnyitásának komoly feladata a Nyilasoknak, Bikáknak, Mérlegeknek és Oroszlánoknak lesz a legnehezebb.

A félelem, önbizalomhiány, a világnak való megfelelés, esetleges csalódás által való bezárkózás állhat e mögött, mely lefelé húz, hideggé/ elkülönültté tesz.

Ha ennek csapdájába esünk, nem csak nekünk nehéz, de környezetünket is terhelhetjük vele. Tegyük helyére a dolgokat, mert ahol Rend van, ott megbékélés, szeretet is.

A Rendcsinálás felelősségvállalással kezdődik: „Nincs olyan az életemben, amit ne én akartam/teremtettem volna” – még ha ez nem is tudatosul sok esetben. Ha más az okozója, mástól kell várnunk a megoldást is, ami ki tudja, hogy mikor lesz?

A Bakok, Vízöntők és Skorpiók a túlzásoktól tartózkodjanak, a Halak és Rákok az érzelmeik hullámzását próbálják mederbe terelni!



Hétfőn a Hold a Halak jegyben van.

Lábfejünket tornáztassuk, kényeztessük – minden duplán hat!
Nyirokrendszerünk meghálálja a masszázst, mozgást, a tejoltó galaj-, parlagfű teáját, még jobb, ha nyersen esszük!


Kedden – szerdán a Kos jegyben van.

A vasat próbáljuk bevinni szervezetünkbe csalánnal, zsályával, szederlevéllel.  A pásztortáska is nagyon jó a vérkeringésre, a parlagfű vértisztító.  Sportoljunk, mozogjunk, teremtsünk, ahogy a Kos jegy teszi – minden sejtjét megmozgatva.


Csütörtökön – pénteken a Bika jegyben van.

A mozgás után, ahogy a kilélegzés után belélegzés jön – pihenjünk!
Torkunkért tehetünk duplán – diófalevél-, apróbojtorján-, parlagfű teával. Sós vízzel gargalizáljunk! Találjuk meg az egyensúlyt a kimondott szó és a csend között!


Szombaton - vasárnap az Ikrek jegyben van.

Ismét a lendület kerülhet előtérbe, ha együtt szeretnénk mozogni a Kozmosszal. Akár fizikailag, akár szellemileg mozgunk, jó hatással lesz ránk, környezetünkre. Tüdőnket erősíthetjük útifű, kakukkfű-, martilapu-, pemetefű-, ezerjófű teájával.
A citromfű, orbáncfű nyugtatólag hat az idegrendszerre.


Nagyon szép, egyensúlyban levő hetet kívánok sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése