2015. július 26., vasárnap

31. hét

Milyen lehet július utolsó hete?


A két véglet – a rohanás és álmodozás között kell megtalálnunk az egyensúlyt!

Egyik énünk nem fér a bőrébe, majd kicsattan a szabadság-, és az új impulzusok iránti vágytól, akár még olyan dolgokba is belemehet, amit egyébként sose vállalna.

Ezt leginkább a Kosok, Vízöntők, Rákok érezhetik.

Feladatuk úgy menni elöl, ”törni az új utat”, hogy közben ne maradjon mögöttük minden romokban – másokra is figyeljenek oda!

A másik felünk ki sem mozdulna saját kis biztonságot jelentő „börtönéből”, ahol jól elvan az álmaival, illúzióival, önsajnálatával.

Ez a Rákokat, Nyilasokat, Bikákat, Mérlegeket és Szüzeket érintheti legjobban.

Számukra a feladat szembenézni a valósággal, a csendre való igényüket belső rendrakásra használni, s nem a kibúvást jelentő felelősségáthárítására! (Ha más okozta a problémánkat, a megoldása is más kezében van, ki leszünk szolgáltatva neki!)

Az első csapat sporttal, teremtéssel, új utak felfedezésével tudja mederbe terelni a túlzott erőket, a második csapat alkotással, önmagával való szembenézéssel, jógával, hegymászással, stb.

A legjobban az Oroszlánok és Ikrek érezhetik magukat. Ragyognak!

Ám a Szüzek, Nyilasok, Rákok, Bakok, Vízöntők is részesülnek abból a belső harmóniából, az utazások által szerzett találkozásokból, kapcsolódásokból, ami fel tudja tölteni őket lendülettel, szeretettel.

A Halak hisztisek lehetnek, hangulatilag teljesen kiszámíthatatlanok. Egy tengerparti utazás meg tudná oldani a bennük levő konfliktust.

A Skorpiók mintha egyedül állnának a nagyvilágban, mintha senki sem akarna kapcsolódni velük. Tudni kell, hogy ilyenkor nem más zár ki bennünket, hanem mi zárjuk ki a többieket!

Hogy félelem van-e mögötte vagy bölcsesség, hogy erőnkre vigyázhassunk a belső munka miatt – mindenkinek magának kell rá válaszolni. Bármelyik, csak lássunk tisztán, merjük kimondani magunknak! Így, ha már nem szeretnénk azt az utat, el tudjuk hagyni!


31.-én, pénteken Telihold van a Vízöntő jegyében!

Ismét teljessé válhat valami, amibe befektettük az utolsó két hét energiáját.
A Vízöntő jegyhez tartozó szabadságvágy fontossá válhat. A lélek szeretne kiszabadulni a szerepjátékokból, ahol nem lehet önmaga, melyek csak játszmák, melyet a nyereségek hajtanak.

Bármit teszünk, gondolunk, mondunk – duplán hat!

Ezen a napon gyűjtött gyógynövények nagyobb gyógyerőt fejtenek ki.
Krémek készítésének legjobb ideje.


Hétfőn  - kedden  a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán! A keserű ízek segítenek – pitypang, parlagfű, apróbojtorján, cickafark. Zabnyák, kurkuma, sáfrány is, tejsavónak tisztító hatása van. Nyers céklaié regenerálja.


Szerdán - csütörtökön a Bak jegyben.

Csontjainkat segíti az árpa, szezámmag, mák, diólevél-, cickafark tea.
Kényeztessük bőrünket masszázzsal, természetes anyagokkal, pl. olajokkal, kaukázusi kefirrel bekenve.
Térdünk az alázatot, a bölcs meghajlást jelzi, ha rendben van.


Pénteken - szombaton a Vízöntő jegyben van.

Idegrendszerünkre figyeljünk – együnk parlagfüvet, pitypangot, mely tele van lecitinnel, ami serkenti az agyműködést.
Visszereinket ápoljuk körömvirágkrémmel – melyet akár magunk is most elkészíthetünk.


Vasárnap a Halakban.

Nyirokrendszerünkre hat, vértosztóként a pitypang, parlagfű. Vegyünk lábfürdőt, talpmasszázst! Ha másképp nem, magunkat kényeztessük!


Nagyon szép hetet kívánok sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése