2014. augusztus 24., vasárnap

35. hét

Milyen lehet augusztus utolsó hete?

Ha nem zárjuk be magunkat/szívünket-lelkünket, akkor mozgalmas.

Ennek is helye van, annak is helye van – mindenki úgy tegyen, ahogy tennie kell, ahogy belül érzi!
Leginkább a lendületre, szabadságra, az újításra a Kosok, Oroszlánok, Bikák, Mérlegek, Bakok és Skorpiók számíthatnak – az utóbbi kettő akár semmivel sem törődve, türelmetlenül, kényszeresen az öntörvényűség csapdájába eshet.

Ilyenkor sok olyan dolgot tehetünk, amit később megbánhatunk – ne rohanjunk! Ne menjünk fejjel a falnak!
A közlekedésben a hatóságokkal találkozhatunk, ne rohanjunk!

A másik oldalt, a magány utáni vágyat, a bezárkózást, önbizalomhiányt, félelmet legjobban a Bikák, Mérlegek, Oroszlánok, Kosok, Rákok érezhetik, mely épp az ellenkező véglet, amit ha nem használnak belső rend tételre, csak hidegséget hozhat.

Vegyük kezükbe életünket, tegyünk rendet, ahol rendetlenség van, merjük vállalni önmagunkat, úgy ahogy vagyunk, s akkor nem szivárog el az energia sehol sem, s jól tudjuk magunkat érezni!

A Szüzek, Ikrek szintén szeretnék, hogy rend legyen körülöttük, s lépésről-lépésre haladva rendet is tesznek. Higgadtak, nyugodtak, hisz minden a helyére tud kerülni.

A Rákok és Halak maguk sem tudják, hogy most meg akarják-e mutatni magukat, szerepelni szeretnének –e, vagy inkább visszahúzódni saját kis „barlangjukba”?

A Nyilas jeggyel szorosan kapcsolódók nagy erőben vannak – teremtenek, vezetnek.

A Vízöntők kedvességükkel mindenkit levesznek a lábukról – a szerelem a levegőben van!


25.-én, hétfőn Újhold van a Szűz jegyben!

Böjtöljünk! - test méregtelenítése ilyenkor a legnagyobb, rendkívül hatékonyan szabadul meg a mérgektől.
Dobjuk sutba a rossz szokásainkat!
Műtétek ilyenkor jobban sikerülnek, a gyógyulás jól fog alakulni.
Minden házimunkát könnyebb elvégezni! Kevesebb mosóport kell használni, jobban tisztul a ruha!

Beteg fákat ezen a napon vágjuk vissza, mert meggyógyulnak.
Minden növénynek és fának, melyek nem akarnak nőni, satnyulnak, betegek – ilyenkor kell eltávolítani a csúcsukat, közvetlenül egy oldaláguk mellett, mely felfelé nő.

Ismét lehetőségünk nyílik az újrakezdésre.
Az elmúlt egy hónap „gyümölcsét” betakaríthattuk – azt kaptuk, ami „járt”, s most ismét megtervezhetjük, hogy következő 1 hónapban mik a terveink, céljaink, hova szeretnénk eljutni?
Ebben a Szűz jegy, aki alapos, rendszerető sokat tud segíteni, s szeptember 9.-ig, a Halak jegyben levő Teliholdnál a tervek ki tudnak bontakozni.

Célunk lehet a Szűz jegy racionális gondolkozásától eljutni a Halak együttérzéséig. Mindkét jegy nagyon segítőkész, mindkettő rögtön ott van, ha valaki bajban van, ha segíthetnek, akkor érzik jól magukat – így lehet célunk az adás.

Figyelmünket fordítsuk a bélrendszerünkre, a kiválasztásra! Az árpa, csökkenti a bélproblémákat. Kömény, koriander, fahéj az erjedést gátolja! A körömvirág, parlagfű – féregűző, szünteti a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő, rothadó és egyéb gázképző folyamatokat a bazsalikommal együtt!

Kedden – szerdán szintén a Szűz jegyben van.        
                                                                     
Csütörtökön – pénteken – szombaton 10 h-ig a Mérleg jegyben.

Vesénkért tehetünk duplán Árpa, petrezselyem, zeller, spárga, uborka, pitypang - mind vízhajtó! Veseproblémákra erdei aranyvessző tea, ágybavizelésre- cickafarktea és vörös áfonya jó. Fogyasszunk káliumban gazdag ételeket, mint a banán, avokádó, narancs, krumpli, a kefir is tartalmaz nagy mennyiségben káliumot, melyek a vesénket támogatják.

Szombat 10 h-tól – vasárnap a Skorpió jegyben van.

Hajdinával a vastagbélért, női bajok ellen a cickafark teával, egészséges székletürítésért a csalánnal tehetünk. Prosztatára tökmagot, kisvirágú füzike teát, vastagbélgyulladásra körömvirág teát igyunk! Nemi erőfokozó a parlagfű, mely szintén ehhez a jegyhez tartozik.

Nagyon szép hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése