2014. május 4., vasárnap

19. hét

Mire számíthatunk a május 5.-től kezdődő héten?

Az otthonunkban levő béke és harmónia kihathat minden életterületünkre, ezért türelmesebbek, elfogadóbbak tudunk lenni.

Kitalálhatjuk most, hogy hogyan alakítsuk át a lakásunk, házunk, teli lehetünk ötletekkel, akár még az extremitásig is elmehetünk. A költözés sincs kizárva.

Ezeket az energiákat leginkább a Rák, Nyilas, Bak, Skorpió, Oroszlán és Bika jeggyel szorosan kapcsolódók érezhetik, s lendületük, szeretetük, mosolyuk mindenkit elkápráztathat. Még tengeren túli utazás is előfordulhat náluk, - bármire vágynak, mintha most könnyebben teremtődne meg.

Majd mindannyiunkra igaz lehet, hogy a türelmetlenség és a túlzott szabadságvágy is megjelenhet, melyet mégis leginkább a Kosok és Vízöntők érezhetnek –akik sehogy sem tudnak a „bőrükben elférni”. Mellettük lenni most nem biztos, hogy könnyű feladat!

Az Oroszlánok, Ikrek, Szüzek – inkább visszahúzódnának, elcsendesednének, a természetbe mennének.

Szabadságvágyuk miatt a Mérlegekre még mindig alig lehet ráismerni – megújulhatnak, újjászülethetnek, ha merik vállalni a bennük levő „tomboló vihart”, mely elmoshat mindent, aminek nincs már helye.

A Halak jegyűek még mindig kicsit „egy szál magukban” állnak a világban – álmaikkal, a végtelen szeretetükkel, elfogadásukkal, segítőkészségükkel.


A Hold hétfőn – a Rák jegyben van.

Gyomrunkra figyeljünk, ne essünk a gasztronómiai élvezetek túlzásába! Nagyon hálás lehet az ezerjófű, ürömfű, pemetefű teáknak, de gyömbérrel is kedveskedhetünk neki.

Kedden – szerdán - csütörtökön az Oroszlán jegyben van.

Teremtő képességünk, játékosságunk, az elegancia iránti igényünk előjöhet.
Most duplán tehetünk gerincünkért, szívünkért – tornával, jógával, galagonya teával. Az árpa, s persze a belülről fakadó szeretet - nagyon segíti a szívünket.

Pénteken – szombaton a Szűz jegyben.

Ekkor szívesen foglalkozunk az egészséges táplálkozással. Szívesen takarítunk, rendezzük dolgainkat.
Vékonybelünk hálálja meg, ha odafigyelünk rá. Segítségünkre lehet a csalán, gyermekláncfű, aloe vera – melyek nem csak ásványi anyagokban gazdagok, de tisztítják is bélfalunkat.

Vasárnap a Mérleg jegyben van.

A vesénk mutatja párkapcsolatunk, kapcsolataink harmóniáját.  Igyunk sok vizet, bodza, nyírfalevél teát.

Nagyon szép hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel

www.asztrocsillag.hu

Figyelem! Pénteken du. 5-8 között szeretettel várok mindenkit ingyenes asztrológiai elemzésre Kerepesen, a Royal Staion szabadidőközpontban!

!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése