2019. december 8., vasárnap

50. hét


Mire számíthatunk december 9 – vel kezdődő héten?

Illúzióinkra figyeljünk! Az ünnepekre való készülődésünk közben is próbáljunk a valóságban maradni, amivel elkerülhetjük a csalódás fájdalmát. Ha több az álom, mint a tett, bent reked az a sok jó ötlet, mely megvalósításra vár.

A bizonytalanság, köd, a túlzott, nagy álmok az Oroszlánokat és Nyilasokat jellemezheti leginkább, de még a Halak is beleeshetnek – főleg hiúságuk miatt - ezek csapdáiba.
Tisztánlátásuk segítségükre van, mely által felülről képesek látni az eseményeket, érzéseket Igy minden a helyére kerül, teremtőerejük megmutatkozhat. 

A szeretettel teli, mindenkinek adni vágyó érzést legjobban a Kosok, Skorpiók, Bakok, Bikák, Mérlegek fedezhetik fel magukban, mely az álmokon túl a gyakorlatban, tettekben mutatja meg magát.  Szenzációs ötletekkel rukkolnak elő, példaértékű együttérző gondolkodásuk, cselekedeteik.

Ugyanezt elmondhatják magukról a Rákok is, akik valami mást akarnak, mint eddig, de akiknél a türelmetlenség nehézségeket teremthet - mind nekik, mind környezetüknek.

Az Ikrek és Szüzek, annak ellenére, hogy tele vannak mély érzelmekkel, mintha kívül állnának a körön, egy csendes, befelé fordulás jellemezheti őket.

A Vízöntők érzelmesek. Hatalmas hitükkel elöl mennek, keresik, s kapcsolódni tudnak az élet örömeihez – csak ne rohanjanak!

Mindenkiben, minden jegy, archetípus benne van. Kiben ez, kiben az dominál. 
Egyik sem jó vagy rossz, ez ilyen, ez olyan. 
Mint a puzzle darabok illeszkedünk egymáshoz, ahol hiány van, oda tudattalanul visszük a többletet, a többlet meg keresi a hiányt. 
Persze, hogy néha fájdalmas az összeillesztés, hisz nehéz eltalálni, hogy épp mennyire van szükség!
Ilyenkor fájunk, rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, pedig ezek nélkül a csiszolások nélkül nem tudnánk emelkedni, megrekednénk, soha meg nem találva a vágyott harmóniát.

Csütörtökön Telihold van az Ikrek jegyben!

Minden duplán számít, vigyázzunk gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel!

Teremtőerőnk teljében vagyunk, mely, ha kapcsolódni tud a lélek mélységével, együttérzésével, csodákra képes, s most nagyon sok angyal van segítségünkre. 

Az Ikrek jegy segíti kapcsolatainkat, összeköti az Eget a Földdel, tiszta, józan esze oszlatja a ködöt, az illúziókat.

Hétfőn – kedden a Hold a Bika jegyben van.

Torkunkért tehetünk duplán. Se sok, se kevés ne legyenek mondataink! 
Gargarizáljunk langyos, sós vízzel, kék sállal védjük, mely szín a torokcsakra színe.

Szerdán – csütörtökön az Ikrek jegyben van.

Idegrendszerünk, karunk, vállunk, kezünk kér figyelmet. Előbbit nyugtassuk citromfű-, orbáncfű-, levendula teával! Utóbbiakat tornával, fürdővel, masszázzsal kényeztessük!

Pénteken – szombaton a Rák jegyben van.

Gyomrunkért tehetünk duplán. Rágjuk meg jól az ételt, mely élő táplálék legyen! 
Használjunk köményt, koriandert, igyunk parlagfű teát, mely nyugtatja.

Vasárnap az Oroszlán jegyben van.

Szívünket támogassuk a galagonya minden változatával, legyen az frissen szedett bogyó, tea vagy finomságként kapható kocsonya! 
Gerincünkért tegyünk tornával, masszázzsal, s ami a legjobban védi, szeressünk!

Nagyon szép, illúzióktól mentes hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése