2016. november 27., vasárnap

48. hét

Mire számíthatunk november végén, december elején levő héten?

Történésekben gazdag hetünk lehet
A feladatok megoldásra várnak 
– s minél tudatosabbak vagyunk, annál inkább érezhetjük, hogy „gurul a szekér”.

Mihez kell legfőképp a tudatosságunk?

Még mindig a túlzások, leginkább az érzelmi túlzások és az erős türelmetlenség felismeréséhez, meghaladásához.

Erre legjobban a Skorpióknak, Bakoknak, Mérlegeknek, Bikáknak, Nyilasoknak, Kosoknak, Rákoknak és Vízöntőknek van szükségük – tehát majd mindannyiunkban benne vannak a feszültségek, melyek robbantani akarnak.

Két puskaporos hordó nagyot szól! 
Próbáljunk meg nyugodtak lenni, középpontunkat megtalálni, a körülöttünk levőket csendesíteni!

Hogy lehet ezt elérni?

Legegyszerűbb, ha kisportoltjuk magunkból a felgyülemlett energiát.                                                   Ne legyünk kényelmesek, kezdjük a napot mozgással!

Jobban lustálkodhatnak, akiket támogatnak a csillagok… mert szeretetükkel, elfogadásukkal, bölcsességükkel hamarabb átlátják, megértik a többiek problémáit, s így az a feszültség elmarad, melyet mozgással kéne levezetni.

Erre a tudásra, nagyon jó kommunikációs képességre az Ikrek, Szüzek, Nyilasok, Bakok, Kosok számíthatnak.

Nagy hitük, teremtő erővel rendelkező lendületük a Mérlegeket, Kosokat, Vízöntőket és Nyilasokat segíti.

Megjelenhet a bizonytalanság, talajtalanság, az önsajnálat is, melyek blokkolnak,
s akár sírdogálásba is átcsaphatunk. 
Leginkább az Oroszlánoknál és Nyilasoknál, s mindez hiúsággal megspékelve a Halaknál is.

Őket is legjobban a sport tudja kimozdítani ebből a gödörből – csak az első lépés a nehéz, a többi már menni fog magától!


Vegyük kezünkbe életünket, hisz mi teremtjük hozzáállásunkkal!

Ha sírni kell, sírjunk! Éljük meg a fájdalmat, hogy mikor fordított helyzetben leszünk, észre tudjuk venni a bennünk levő bántalmazó erőt, s a fájdalomra emlékezve meg tudjuk állítani az „ütést”!

Ha már most is nagy lendületben vagyunk, ne éljünk vissza erőnkkel, hisz az élet hullámzik, holnap a másik oldalra kerülünk – nekünk is jól fog esni a megértés, türelem, szeretet.


Ne felejtsük el, hogy Advent napjaiban vagyunk!
Ne rohanjunk! Ne a külső csillogást keressük!
Semmilyen tárgy nem tud a szívbe melegséget hozni, hisz az anyag és a lélek más síkon van! Öröm csak akkor születhet, ha benne van odafigyelésünk, szeretetünk, időnk, energiánk, mely figyel, árad, mely boldog önmaga harmóniája által.

Kedden Újhold van a Nyilas jegyben!

Böjtöljünk! – a leghatékonyabban most lehet méregteleníteni!
A visszahúzódott Hold támogatja az elcsendesedést, a befelé fordulást.
A Nyilas jegy segíti hitünk megtalálását – hisz hit nélkül nem tudjuk az akadályokat átugrani, s meglehet, az év folyamán jött fájdalmak már elkoptatták.


Hétfőn a Hold a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünk kér figyelmet, érte tehetünk duplán.
Leginkább a régi sérelmek oldásával, elengedésével, melyek ott tárolódnak. 
Gyakorlatilag a hajdina, a köles, az árpa, melyek ezt oldani tudják, segítik működését.

Kedden – szerdán a Nyilas jegyben van.

Méregtelenítsünk! Májunkért tehetünk duplán – minden keserű ízzel. 
Igyunk pitypang-, parlagfű-, cickafark-, apróbojtorján teát! 
Tejsavónak tisztító hatása van, a nyers cékla leve is regenerálja májunk működését.

Csütörtökön – pénteken – szombaton a Bak jegyben van.

Csontjaink kérnek figyelmet!  Az árpa, diólevél tea, mák, szezámmag erősítik!
Térdünk az alázatot, a bölcs meghajlást jelzi, ha rendben van.
Kényeztessük bőrünket, mely szintén ehhez a jegyhez tartozik – masszázzsal, olajokkal, érintéssel, simogatással.

Vasárnap a Vízöntő jegyben van.

Lábszárunk kér figyelmet. Mozogjunk, tornáztassuk! 
Visszereinket, ha vannak, kenjük körömvirágkrémmel!
 Idegrendszerünk, ha kimerült, főzzünk árpát, mely nyugtatja, igyunk citromfű teát!

Nagyon szép, elcsendesedésben gazdag hetet kívánok sok szeretettel:


Figyelem!
A következő héten, december 5-én nem leszek a Vörösoroszlán teaházban! 
Minden más hétfőn szeretettel várok mindenkit ott du. 4-8 h között ingyenes asztrológiai tanácsadásra.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése