2016. március 6., vasárnap

10. hét

Mire számíthatunk a március 7.-ével kezdődő héten?

Igaz szeretettel tudunk a héten szeretni, s ezzel el is dől minden – hisz az élet ezen múlik!

E gondoskodó, a másikra értő figyelemmel odafigyelő, párkapcsolatban szerelemmel szerető szeretettel át tudjuk ugrani az összes akadályt, nem ragadunk bele a bosszankodásainkba, még akkor sem, mikor azok látszatra jogosak lennének.

Erre a bölcs szeretetre leginkább a Rákok, Mérlegek, Bikák, Vízöntők, Kosok, Bakok, Skorpiók képesek – jó mellettük lenni.
Meg tudják nyugtatni a kritikus és vitatkozást provokáló Ikreket, Szüzeket, Nyilasokat, Halakat – akiknek a legjobb lenne sportolni, hogy a bennük felhalmozódott feszültség mederbe terelve ki tudjon jönni.

Az Oroszlán jeggyel szorosan kapcsolódókban is békét tudnak hozni kedves, különleges mosolyukkal, akik – hihetetlen, mert nem jellemző rájuk - megkérdőjelezik, hogy valóban, jók-e, s félelmek gyötrik őket.


Szerdán Újhold van Halak jegyben!

Ismét egy nyugvó pont, egy újra induló kör, egy új lélegzet.

Érdemes elcsendesedni, böjtölni, tisztulni kint, bent, mindent a helyére tenni, hogy a következő körbe ne vigyük át az elmúlt 1 hónap már szükségtelen darabjait-akadályokat képezve vele.

A Halak jegy szeretetével, jó megérzéseit használva készüljünk fel a következő időszak teremtésére, melynek kibontakozása két hét múlva lesz a Mérleg jegy diplomáciai képességének támogatásával.
Most a feladat a tisztulás, mely ilyenkor megy a legkönnyebben, még mosóporból is kevesebbet kell használni.

Ha az időjárás már engedi, a metszésre a legjobb idő, nem vérzik el a növény.


Hétfőn a Hold a Vízöntő jegyben van.

Lábszárunkért, visszereinkért tehetünk duplán. Sporttal, krémekkel. Idegrendszerünk is hálás lesz, ha árpát főzünk, mely nyugtatja, ha zsálya-, levendula-, parlagfű teát iszunk.

Kedden – szerdán a Halak jegyben van.

Lábfejünk lesz hálás, ha foglalkozunk vele, hisz mindent duplán érzékel most. Vegyünk lábfürdőt, kényeztessük talpmasszázzsal.  A nyirokrendszerünkre legjobb a tejoltó galaj-, a parlagfű-, a pitypang teája, mely szintén a Halak jegyhez tartozik.

Csütörtökön – pénteken a Kos jegyben van.

 Vashiányunkat pótolhatjuk a szederlevél-, csalán teájában levő vassal. A cékla és a fekete ribiszke is nagyon segít. Parlagfű is vértisztító a cickafarkkal együtt.
S sportoljunk!

Szombaton – vasárnap a Bika jegyben van.

Élvezzük az életet, de tegyünk a torkunkért, duplán hat! Fertőtlenítsük diófalevél-, apróbojtorján-, parlagfű teával.

Nagyon szép, szeretetben gazdag hetet kívánok:

www.asztrocsillag.hu

Figyelem!

A Vörösoroszlán teaházban az ingyenes asztrológiai tanácsadás ezentúl csak minden hónap első hétfőjén lesz du. 4-8 h között. Szeretettel várok mindenkit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése