2015. október 4., vasárnap

41. hét

Mire számíthatunk az október 5.-én kezdődő héten?

Bővelkedhetünk feladatokkal, hisz akadály-akadály hátán érkezhet.
Lesz lehetőségünk rálátni, hogy mennyit fejlődtünk az utóbbi időben, mennyire tudnak felbosszantani „apróságok”, emberek, viselkedések, tudunk –e kapcsolódni az elfogadás/együttérzés, rálátás erőihez?

Fontos, hogy tudatosak legyünk, hogy merjük meglátni másokban önmagunkat, megtalálni magunkban is azt, ami épp zavar - hisz csak azt tudjuk elengedni, aminek már „megfogtuk a kezét”!

Elsősorban a félelmek, önbizalomhiány által felszínre kerülő akaratosság, uralkodás, féltékenység, „várunkba” való túlzott visszahúzódás, „nem cselekvés” emelkedhetnek ki, s ezek miatt, a másoktól érkező reakciók.

Leginkább az Oroszlánok, Mérlegek és Bikák érezhetik ezt. A Mérlegek hajlamosak a békesség miatt önmagukban elfojtani a feszítő erőket, mely előre nem visz, de ellenük fordulhat, betegség formájában jelezhet.

A tudatos és tudattalan énünk sincs most nagy harmóniában, mely belső feszültségként mutatkozhat meg – ami szintén az Oroszlánokat és Mérlegeket érinti legjobban a Rákokkal együtt.

A rendrakás, takarítás mindenkinek, mindenkor jót tesz – hisz amíg kint rendeződnek a dolgok, addig bent is kezd Rend lenni. Leginkább a Kosoknak, Szüzeknek, Nyilasoknak lehet kedvük hozzá, ám a Kosok még egy edzést is beiktathatnak, akkora tomboló erőben vannak!

A Bak és Skorpió jeggyel szorosan kapcsolódókat nagy hitük tudja kimozdítani minden beleragadáságból – arra azonban figyeljenek, hogy a hiúság ne uralkodjon el rajtuk!

Az Ikrek szeretnének kapcsolódni másokhoz, kedvesek, mosolygósak, de mintha egyedül maradnának, a Vízöntők hisztisek, a Halak meg türelmetlenek lehetnek.

A sok nehézség mellett az égen megmutatkozik az angyalok segítsége, szeretete, mely mindenen át tud bennünket emelni. Kérjük őket, alig várják, hogy megjelenhessenek. Leginkább a Rákok találkozhatnak velük, s még alkotáshoz is adhatnak inspirációt. 


Hétfőn a Hold a Rák jegyben van.

Gyomrunkra figyeljünk jobban! Még lehet találni pitypangot, parlagfűvet – melyek nyugtatják, tisztítják, erősítik. Ha tudunk szerezni kecsketejet – a legjobb neki.  

Kedden – szerdán – csütörtökön az Oroszlán jegyben van.

Ha van fodrászhoz időpontunk, a legjobbkor van!

Lehet gyűjteni már galagonyát, csipkebogyót, melyek a szívünket erősítik az árpával, mazsolával, almával együtt. Jót tesz neki, ha használunk kurkumát, szerecsendiót. A zab megelőzi a szívbetegségeket. 
Népi gyógyászatban a bal hónod alatt levő macskával való alvás erősíti a szívet. Szív tájékát ütögesd gyengéden, javítja a szívműködést - nem szabad közben beszélni! A gerinctornáról se feledkezzünk meg!

Pénteken – szombaton a Szűz jegyben.

Takarítással, rendrakással segíthetjük a bélrendszerünket – hisz neki is ez a feladata: kiválogatni mi az, ami kell, mi az, ami nem. Fizikai síkon az árpa, kömény, koriander segíti, a fahéj az erjedést gátolja, a körömvirág a parlagfűvel együtt – féregűző, szünteti a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő, rothadó és egyéb gázképző folyamatokat! Bazsalikom szélhajtó!

Vasárnap a Mérleg jegyben van.

Figyeljünk társunkra, kapcsolatainkra - a legjobb amit tehetünk vesénkért!
Igyunk sok folyadékot! Fűszerezzünk petrezselyemmel, zellerrel, melyek vízhajtóak. Igyunk erdei aranyvessző-, cickafark-, bodza-, nyírfa-, zsurló teát! Vesemelegítő hatású a gyömbér és a fahéj.

Nagyon szép, megoldásokban gazdag hetet kívánok sok szeretettel:


Figyelem!


Hétfőtől ismét leszek a Vörösoroszlán teaházban du. 4-8 h között. Mindenkit sok szeretettel várok. J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése