2014. november 16., vasárnap

47. hét

Mire számíthatunk november 17.-től?


Áradásra biztos nem!

Ha szeretnénk egyedül lenni, bezárkózni, elmenekülni a világ elöl – akkor ne csodálkozzunk!

A „rendrakás” fontossága mind kívül, mind belül most nagyon erősen előtérbe kerülhet. Teremtsük meg rá a lehetőséget! Jobb önként, mint külső kényszer hatására!

Ez iránti igényük leginkább az Oroszlánoknak és Skorpióknak lehet, de erősen érezhetik a Bikák, Mérlegek, Nyilasok is.

Ez utóbbi három jegynek különösen fontos feladata most a ”Jelenben” lenni, se a múltban, sem a jövőben! Ha csalódottnak érzik magukat, tudni, hogy ami van, azt - így vagy úgy – de ők teremtették!

A héten a legjobban talán a Rákok, Szüzek és Ikrek érezhetik magukat. Lendületesen, mégis kitartóan, jókedvűen rendezgetik soraikat, takarítanak - „kint is, bent is”!

A Halak ne akarjanak megfelelni a világnak, hisz úgy sem lehet! Merjék vállalni önmagukat, kiállni elképzeléseikért!

A türelmetlenség, akarat, uralkodás, játszmák, érzelmi zsarolások még mindig részei lehetnek a Kos, Bak és Vízöntő jeggyel szorosan kapcsolódóknak – akiket az „Élet” már hosszú ideje próbál „puhítani”. Ha nehéznek találják, az csak az ő ellenállásukat mutatja.


Szombaton Újhold van a Nyilas jegyben!


Böjtöljünk, a test méregtelenítése ilyenkor a legnagyobb, most rendkívül hatékonyan szabadul meg minden méreganyagtól!

A takarítás is jobban megy, a makacs piszkok is jobban eltávolíthatók ilyenkor! – s ha mindezt szellemiségünkben tesszük, ez ott is érvényes! Könnyebben tudunk elengedni megrögzött dogmákat, hiteket most!

Ilyenkor a kipucolt cipők hosszabb ideig maradnak tisztán!


Hétfőn – a Hold a Szűz jegyben van!

A takarítás még mindig hatékony lehet! Vékony beleinkért tehetünk duplán, mely legintenzívebben 13-15 h között működik.  A kömény, koriander, fahéj, bazsalikom – mind segítik. A körömvirág féregűző!

Kedden – szerdán a Mérleg jegyben van.

Vesénk hálálja meg az odafigyelést! Igyunk sok vizet, gyógyteát (pl. aranyvessző, bodza, nyír), legjobb 17-19 h között! Az árpa is vízhajtó, petrezselyem, zeller, pitypang is!

Csütörtökön – pénteken a Skorpió jegyben.

A vastagbél, nemi szervek kerüljenek előtérbe! Előbbiért hajdinával, körömvirággal, hajnal 5-7 h között a legaktívabb, utóbbiakat – cickafark, tökmag, kisvirágú füzike támogatja.

Szombaton – vasárnap a Nyilas jegyben van.

A keserű ízek segítenek, pl. gyermekláncfű, cickafark, apróbojtorján, parlagfű, de a hajdina, máriatövis, kurkuma is mind májat segítők! Hajnali 1-3 h között van a fő működési ideje.


Nagyon szép, külső -belső munkával teli hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel


www. asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése