2019. november 17., vasárnap

47. hét


Mire számíthatunk a 10 milliószoros nappal, november 18 – val kezdődő héten?

Minden bizonytalanságunk, s az abból fakadó, azt ellensúlyozó türelmetlenségünk is megsokszorozódhat. A tudatos és tudattalan énünk harmóniája, a bennünk levő szeretet azonban helyre tud billenteni mindent. 

A legtürelmetlenebbek a Rákok, Oroszlánok, Mérlegek, Kosok, Vízöntők és Bikák lehetnek, akiket érzelmi hullámzások is hevítenek - persze mindenkit a maga habitusában.

Aki rohan, kapni akar, aki adni akar, ráér. 
Hová is rohanunk? 
Miért nem fogadjuk el a Jelent, akár a nehézségekkel együtt, melyek a Teljességet jelentik? 
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne megoldásban gondolkozzunk, s ne azon legyünk, hogy átugorjuk, avagy ha túl magasak a falak, kikerüljük az akadályokat. 


Figyeljük a Skorpiókat, Ikreket, Szüzeket, Halakat, Bakokat - de még az Oroszlánokat is, ha már kézben tudják tartani gyermek énjüket – csodálatos rálátással, elfogadó szeretettel, megértéssel, lágysággal reagálnak le mindent – olyanok, mint az angyalok. 
Művészi képességük, médiumi megérzéseik is előjöhetnek, ne csodálkozzanak, ha nagyon sok kedves, segítőkész emberrel találkoznak!

A bizonytalanság, a köd, nem tisztánlátás, csalódottság leginkább a Bikákat, Mérlegeket és Nyilasokat viheti tévútra, addig, amíg nem vállalnak felelősséget a körülöttük levő dolgokért, érzéseikért. Az már gyógyító, ahonnan lehet emelkedni.

Hétfőn 10 milliószoros nap van! 

Csak okosan gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel, nehogy nyakunkon maradjanak vágyaink! 

Hétfőn – kedden a Hold az Oroszlán jegyben van.

Szívünkért, gerincünkért tehetünk duplán. Az előbbi nagyon hálás minden formában a galagonyának, melyet most úton – útfélen lehet találni a réteken.  Utóbbit gerincességgel, tornával segíthetjük.

Szerdán – csütörtökön a Szűz jegyben van.

Vékonybelünk kér figyelmet, válogassuk meg mit eszünk fizikai, s szellemszinten, ne terheljük túl! Használjunk koriandert, köményt, fahéjat, melyek az erjedést gátolják! Parlagfűtea féregűző, szünteti a hurutokat, lerakódásokat.

Pénteken – szombaton a Mérleg jegyben van.

Vesénkért tehetünk duplán élő, elegendő vízzel. Nagyon jól stimulálja a bodza-, zsurló-, nyárfalevél-, pitypang tea. Használjunk petrezselymet, zellert, főzzünk árpát – melyek vízhajtók.

Vasárnap a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünk kér figyelmet, meghálálja, ha hajdinát, kölest, árpát eszünk. 
Prosztatára a tökmag minden formájában, női problémákra cickafark teát igyunk.

Nagyon szép, angyalokkal teli hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése