2017. december 31., vasárnap

1. hét

Mire számíthatunk Január első hetén?

Csodálatosan kezdődik hetünk, ami nagyon biztató, hisz egész évünkre kihatással vannak az épp most fent levő csillagok energiái.

Hit, szeretet, jóság, kedvesség, mosoly… Vigyázzunk rá, hassa át gondolatainkat, szavainkat, tetteinket ez a szép energia!

Ez a békesség, végtelen szeretet, együttérzés, a másokra való odafigyelés és segítség adásának áradása, a művészetekkel való kapcsolódás – film, zene, festészet, stb. -  majd minden jegyet érint, de leginkább a Nyilasokat, Skorpiókat, Kosokat, Halakat, Rákokat, de a mosolygós, nagyon szép és divatos Oroszlánokat, Bikákat, Mérlegeket és Bakokat is.

Igazi örömünnep lehet az év kezdete, s mivel minden kezdet alapja a folytatásnak, tehát egész évünk is.

Az Ikreket, Szüzeket és Nyilasokat könnyebben vihetik a hangulatingadozásaik. Tudatosan keressék a középpontjukat, mindenben a mértéket, mely ebben nagy segítségükre tud lenni.

A Vízöntők is nagy lendületben vannak, melyhez még hozzájárul gondoskodó szeretetük is, családjuk, szeretteik örömére.

Ne legyünk restek, vessünk számot a múlt évről, tűzzük ki céljainkat, hisz most nem csak tele vagyunk lendülettel és ötletekkel, de angyalainkkal oly mértékben tudunk kapcsolódni, ne hagyjuk ki tanácsaikat, hisz irányt mutathatnak!

Kérjük segítségüket a belső fejlődésünkhöz is, hogy megláthassuk másokban magunkat, hisz mindenki a mi tükörképünk - amíg nem fogjuk meg valaminek a kézét, addig el sem tudjuk engedni!


Kedden Telihold van a Rák jegyben!

Minden duplán hat – okosan, tudatosan tervezzünk, éljünk! S persze, hagyjuk szóhoz jutni szívünket is, hisz két lábon járunk, az észnek és szívnek egyensúlyban kell lenni!

A család, az otthon, a gyökerek kérnek figyelmet a Rák jegy miatt – mit szeretnénk, hová tartozunk, hol vannak elakadások, ahova energiát és Fényt kell vinni, hogy oldódni tudjanak?


Hétfőn – kedden a Hold a Rák jegyben van.

Gyomrunkért tehetünk duplán! Rágjuk meg jól az ételt! A diólevél-, veronika-, cickafark tea emésztési zavarokra jó, a kömény megelőzi a bajt, lestyán, fahéj, bazsalikom erősíti, parlagfű teája nyugtatja, pitypang tisztítja. A gyömbér, édeskömény, szegfűszeg, kurkuma serkenti.

Szerdán – csütörtökön az Oroszlán jegyben van.

Szívünk, gerincünk kér figyelmet.            
Az elsőt erősíthetjük mazsolával, szerecsendióval, almával, csipkebogyóval. 
Az árpa, zab életerőt ad, megelőzik a szívbetegségeket.  Melegítsük át szívünket kezünkkel, környékét gyengéden ütögethetjük, mely erősíti.
Gerincünkért tornával, jógával tehetünk, s persze, hogy korrektek, gerincesek vagyunk.

Pénteken – szombaton – vasárnap a Szűz jegyben van.

Vékonybelünkért tehetünk duplán. Használjunk árpát, köményt, koriandert, bazsalikom, melyek csökkentik a bélproblémákat! Fahéj az erjedést gátolja, a körömvirág, parlagfű féregűző, szüntetik a hurutokat, lerakódásokat, gázképző folyamatokat.

Angyalokkal és szeretettel teli hetet és egyensúlyban gazdag újévet kívánok sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése