2017. július 30., vasárnap

31. hét

Mire számíthatunk augusztus első hetén?

Merjük felszabadulva élezni az életet, de türelmetlenek ne legyünk!

A lazaság, mosoly, szépség, a szerelemre, az új kihívásokra való igény - mely olyanná tesz bennünket, mint egy meleg, lágy szellő – leginkább az Ikrekre, Bikákra, Mérlegekre, Kosokra és Vízöntőkre jellemző. Mindenki persze vérmérséklete szerint J 

Viharos szélként, időnként az Oroszlánok, Kosok, Skorpiók, Rákok mutatják meg magukat, ami vegyülhet egy kis hisztivel is, mintha egy – egy pillanatra megrekednének a gyerekkorukban, gyerek énjükben.

Segítségül az angyalok jönnek, akik hozzák az együttérzést, a megértést, mely kifogja a szelet a vitorlából – ami leginkább a Rákokra, Skorpiókra lehet jellemző, s egész lényükkel ezt sugározzák a Halak, akik mindenhova gondoskodó, érzelmes szeretetet visznek.

Meglehet, a Szüzek kicsit egyedül vannak, amit talán nem is bánnak, hisz annyi olvasnivalójuk van, így legalább jut mindenre idő!

A Nyilasokban, Mérlegekben, Bakokban, Skorpiókban tombol az erő, az akarat, ám egy higgadt, nyugodt bölcsesség is próbálja bennük az érzelmi túlzásaikat kézben tartani. 
Nem kis feladat, hisz nagy áthalkulásuk folyamatában vannak, ahol igazán a tudatosság és az alázat segít, de egyiket sem adják ingyen.

Ne álljunk ellen a nehézségeknek, hisz ami körülöttünk van, abban mi is benne vagyunk!  
Ahogy közmondásunk is mondja – Ki szelet vet, vihart arat! 
A viharnak is megvan a maga feladata - aminek már nincs helye, azt magával viszi.

Elfogadásunkkal, a már meghaladott dolgok elengedésével gyorsítani tudjuk a folyamatot. 
A bennünk megjelenő békéből tudhatjuk, hogy valamit jól csinálunk. 

Hétfőn – kedden du.2h-ig a Hold a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünk kér figyelmet, érte tehetünk duplán – leginkább a tárolt fájdalmak elengedésével, hisz testi szinte ő tárolja.
Főzzünk hajdinát, kölest, árpát, melyek tisztítják! 
Női problémákra cickafarkot, prosztatára tökmagot használjunk! 
A parlagfű nemi erőfokozó, most van úton-, útszélen!

Kedd du. 2h- tól – szerdán – csütörtökön a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán – minden sárga színnel, keserű ízzel. Használjunk kurkumát, sáfrányt, ha találunk pitypangvirágot - együk meg! Zabnyák, hajdina, articsóka, dió segítségünkre van.  
A tejsavónak tisztító hatása van, kár lenne kihagyni!

Pénteken – szombaton - vasárnap a Bak jegyben van.

Csontunk, térdünk kér figyelmet. Főzzünk árpát, mely mindkettőt erősíti! 
Igyunk diótejet, egyszerű az elkészítése, idegrendszerünknek is jót tesz. Nagyon jó az őrölt szezámmag, mák. Az alvófájdalmakat ki tudjuk ütögetni belőle, ne sajnáljuk rá az időt!
Az alázat a legjobb gyógyszere a térdnek, de az élet is abba az irányba terel bennünket.

Nagyon szép, mosolyban gazdag hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése