2017. március 26., vasárnap

13. hét

Mire számíthatunk március utolsó hetén?

Együttérzésünk oldani tudja szigorúságunkat - mind másokhoz, mind magunkhoz.

Egyszerre vagyunk nagyon kedvesek, mosolygósak és szépek, ugyanakkor távolságtartóak, hidegek – leginkább a félelmeink, önbizalomhiányunk miatt. 
Talán nem is tudjuk, hogy most nagy lendületet vegyünk –e, vagy húzzuk fel vastag falunkat, mely megvéd minden támadás ellen? ( Megvéd? Magunktól is?  )

Ezt leginkább a Mérlegek, Bikák, Kosok és Oroszlánok érezhetik, akik közül legnehezebb helyzetben a Mérlegek vannak – hisz még tart nagy, nem is könnyű átalakulásuk, melynek célja az akarat elengedése a Nyilasokkal és Bakokkal együtt.

A Bikák, Kosok és Rákok keressék angyalaikat, akik súgni akarnak nekik! 
Találkozhatnak velük művészeti előadáson (színház, koncert, kiállítás), de alkotás közben is, ahol ők festenek, zenélnek vagy meditáláson keresztül való elcsendesedésben.

A nehézségeik ellenére - mely szintén az erős akaratból fakad, valaminek az elengedésének a képtelenségéből - nagyon jól vannak az Ikrek, Szüzek, Vízöntők, Kosok és Nyilasok. 
Zseniális ötleteikkel, a határok érzékelésével és  talán betartásával úttörőként mennek elöl. 
Csak ne éljenek vissza erejükkel, hatalmukkal, mert akkor mindez visszájára fordulhat!

A Skorpiók, Bakok és Halak engedjék, sőt! – keressék, hogy gondoskodó szeretetük felszínre jöhessen – süssenek, főzzenek, „vigyék ágyba a reggelit” szeretteiknek – ami oldani tudja az első két jegy keménységét, túlzott komolyságát.

Hogy ilyenek is vagyunk, meg olyanok is vagyunk? – ne bizonytalanságot, kételkedést hozzon bennünk, hisz valóban – ilyenek is meg olyanok is vagyunk! 
Egy napon belül süt is a nap, meg be is borul, esetleg vihar támad, még szivárvány is keletkezhet J

Csak igyekezzünk az egyensúlyra! 
A szélsőségességeinket próbáljuk kézben tartani, hisz középen van az, amit keresünk – a boldogság, a szeretet!
Talán a legnehezebb akkor alázatosnak lenni, mikor sikereink vannak. 
Amikor bajban vagyunk, könnyebben megy – bár van, hogy egyre mélyebbre kell mennünk, sehogy sem akarjuk megtanulni a leckét – hogy Egyek vagyunk.


Kedden Újhold van a Kos jegyben!

Ismét egy „újratervezési” lehetőség, ismét kezdődik egy „kilélegzés”! 
Amit befogadtunk a „belélegzéssel”, most majd azzal teremthetünk, növekedhetünk, alkothatunk.

Nem csak a Hold ciklusa jelez most, de az eddig szunnyadó erők is Tavaszként ki akarnak törni – a nyílvessző akkor megy a legmesszebbre, ha jól hátrahúzzuk!  

Böjtöljünk, a test ilyenkor rendkívül hatékonyan szabadul meg a méreganyagoktól!
Tűzzük ki terveinket, céljainkat, melyek irányt adnak – segítenek nem lődörögni, nem letérni az útról!

Hétfőn du. 4h-ig a Hold a Halak jegyben van.

Lábfejünket kényeztessük masszázzsal, tornagyakorlatokkal. 
Nyirokrendszerünk kér figyelmet – igyunk tejoltó galaj-, parlagfű teát!

Kedden – szerdán a Kos jegyben van.

Hogy erősek legyünk, vasat vigyünk be szervezetünkbe! Igyunk csalán-, szederlevél teát! 
Nagyon jó vértisztító a parlagfű-, dió-, cickafark teája, s nem utolsó sorban már találunk a Földből épp kibújó pitypangot – együk nyersen!
Sportoljunk, mozogjunk, hozzuk magunkat lendületbe!

Csütörtökön – pénteken a Bika jegyben van.

Torkunkért tehetünk duplán! Gargarizáljunk sós, gyömbéres vagy citromos vízzel! 
Nagyon jól fertőtlenít a diólevél-, apróbojtorján-, parlagfű tea! 
Annyit beszéljünk, amennyit kell, s felét mondjuk csak ki, amit gondolunk!

Szombaton – vasárnap az Ikrek jegyben van.

Kiránduljunk a természetbe, hisz most tüdőnkért tehetünk duplán! 
Használjuk a légzés, jógalégzés tisztító, méregtelenítő hatását! 
Jót tesz tüdőnknek az útifű-, kakukkfű-, martilapufű-, pemetefű-, kis ezerjófű teája!

Idegrendeszünk hálás a citromfű-, orbáncfű teának – bár ha napra megyünk az utóbbival óvatosan!

Nagyon szép, békességben, tetterőben gazdag hetet kívánok sok szeretettel:


Figyelem!

Úgy néz ki, hogy hétfőn vagyok utoljára a Vörösoroszlán teaházban ingyenes asztrológiai elemzést adva. 
Ezúton is szeretném megköszönni a sok éven keresztül kapott lehetőséget a tulajdonosoknak (Margitnak és Istvánnak) és az érdeklődést a hozzám fordulóknak.


Mindenkit szeretettel várok, de ezen a napon nem du. 4-8 h között, hanem du. 3-7 h között.  

2017. március 19., vasárnap

12. hét

Mire számíthatunk a március 20-val kezdődő héten?

Nagy szívre, sok kedves csacsogásra, ötletekre, mosolyra.

Ezek a szeretettel és elfogadással teli, világot felfedező beszélgetések leginkább a Kosokat, Bikákat, Mérlegeket, Ikreket, Szüzeket, Rákokat, Nyilasokat és Vízöntőket érinti, akiknek rengeteg jövés-menés tarkíthatja még az életüket.

Kedvességüknél csak szabadságvágyuk nagyobb, úgyhogy ne kössük meg őket! 
De ők magukat sem – engedjenek teret mind fizikailag, mind szellemileg - nagy gondolatok születhetnek bennük!

A legnehezebb helyzetben talán a Bakok vannak, a Skorpió és Oroszlán jeggyel a nyomukban, akiknek fizikai szinten egy jó nagy sportolás, lelki szinten az alázat segít. 
Az előbbi kivezeti az akaratból, félelemből felgyúlt feszültségeket, az utóbbi a középpontjuk felé húzza őket.

A Halak, mintha egyedül állnának a nagyvilágban szeretetükkel, álmaikkal – a sport őket is lendületbe hozza!

Hétfőn Tavaszi napéj – egyenlőség van!

Perszerhoné visszatér az alvilágból, a Természet felébred hosszú, téli álmából, a Föld újra termékennyé válik. Ami most éled, most kikel, annak a gyümölcsét évezzük majd később.

Működjünk együtt a világ rendjével, hogy segíthessen – vessük el magjainkat! 
Minden a gondolattal kezdődik, majd mondjuk ki, s tegyünk érte!
Érdemes a múltat egy rítussal lezárni, szabad utat engedni a friss energiáknak!


Hétfőn du. 4h-ig  a Hold a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán, méregtelenítsünk! 
Fizikai szinten a keserű ízekkel, mint pitypang-, cickafark-, apróbojtorján-, parlagfű teájával, lelki szinten múltunk fájdalmainak elengedésével! 
A sárga színek a májat erősítik, egyik legjobb a kurkuma.

Kedden – szerdán a Bak jegyben van.

Csontjaink kérnek figyelmet. 
Főzzünk árpát, igyunk diólevél-, parlagfű teát! Használjunk szezámmagot, mákot!

Térdünkért leginkább az alázattal tehetünk – ha tudjuk, hogy mi is a „tengerhez” tartozunk, egy cseppek vagyunk belőle, ahogy minden.

Kényeztessük bőrünket hidegen sajtolt olajjal, masszázzsal!

Csütörtökön – pénteken a Vízöntő jegyben van.

Árpa foszfor tartalma nyugtatja az idegrendszert, amiért most tehetünk duplán. 
Igyunk zsálya-, levendula-, pitypang-, parlagfű teát!

Visszereinket kenjük körömvirág-, gesztenye krémmel!

Szombaton – vasárnap a Halak jegyben van.

Nyirokrendszerünkét tehetünk duplán mozgással, parlagfű-, tejoltó galaj-, pitypang teájával.

Lábfejünket kényeztessük, hisz a Földön való eligazodás részben az ő kezében van – vegyünk lábfürdőt, aminek vizébe öntsünk diólevél teát vagy Himalája sót!

Nagyon szép, örömben gazdag hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel:


Figyelem!


A Vörösoroszlán teaházban még megtalálható vagyok hétfőn du. 4-8 h között ingyenes asztrológiai elemzésre. Mindenkit szeretettel várok.

2017. március 12., vasárnap

11. hét

Mire számíthatunk a március 13 – ával kezdődő héten?

Szigorúságra - amit vagy mi adunk, vagy mi kapunk.

Megjelenthetnek a félelmek, az önbizalomhiány, de ha határainkon túl megyünk, "elszállunk" magunktól - akkor kívülről érkeznek akadályok. 
Kívülről kényszerítenek akár külső, akár belső rendrakásra.

Persze, csak látszatra kívülről, hisz nincs olyan történés, melyet ne mi teremtenénk!
Majd minden jegy érintett ebben, ki-ki vérmérséklete, elszálltsága szerint, de leginkább a Rákok, Halak, Oroszlánok, Ikrek, Szüzek és Nyilasok.

A türelmetlenség, a határok feszegetésének csapdájában a Kosok, Bakok és Skorpiók vannak. Sportolják ki magukból a feszültségeket, különben rombolni fognak!

A Mérlegeknek és Vízöntőknek még mindig a nagy érzelmi hullámzásukkal van feladatuk, ahol nagyon fontos volna az akarat elengedése, a rugalmasság, a könnyedség, melyben egyébként máskor példát tudnak mutatni mosolyukkal.

A héten mindenki segítségére a Bikák vannak,  higgadtságukkal és nyugalmukkal, na meg finom főztjükkel. A bennük levő határokat ismerő bölcsesség a Kosokat és Vízöntőket is most nagyon támogatja.

Ne rohanjunk! Ne gázoljunk át másokon akaratunkkal! 
Valóban ne tegyünk olyant, amit mi sem szeretnénk, ha tennének velünk!

Ehhez egy kis együttérzés kell, s mivel az Egyetemes Rend szerint azt kapunk, amit adunk, csodaként tapaszthatjuk majd meg a másoktól kapott figyelmet, szeretetet.
Mi vagyunk benne minden mosolyban, melyet úgy vágyunk, ahogy mi vagyunk minden tolakodásban, lökdösődésben is.

Hétfőn – kedden – szerdán a Hold a Mérleg jegyben van.

Vesénkre figyeljünk, hisz duplán hat! Igyunk elég élő vizet! 
Főzzünk árpát, melynek vízhajtő hatása van! 
Igyunk bodza-, nyír-, zsurló-, pitypang teát! Használjunk petrezselymet, zellert! 
A gyömbér, fahéj vesemelegítő!

Csütörtökön – pénteken a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünk kér odafigyelést! Főzzünk hajdinát, kölest, árpát! Igyunk körömvirág- apóbojtorján-, kisvirágú füzike-, cickafark-, parlagfű teát! A prosztatára a tökmag olaja, a sörélesztő nagyon jó!

Szombaton – vasárnap a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán! Minden sárga szín, keserű íz őt segíti! Így a pitypang-, vérehulló fecskefű-, apróbojtorján-, máriatövis, pemetefű-, parlagfű-, cickafark teái. 
Használjunk kurkumát, sáfrányt, diót, articsókát, főzzünk hajdinát! 
A nyers cékla leve májregeneráló!A tejsavónak tisztító hatása van.

Nagyon szép, hitben gazdag és határokat megtaláló hetet kívánok sok szeretettel:


Figyelem!


Még megtalálható vagyok a Vörösoroszlán teaházban hétfőn du. 4 – 8 h között. Mindenkit szeretettel várok ingyenes asztrológiai elemzésre!

2017. március 5., vasárnap

10. hét

Mire számíthatunk a március 6-ával kezdődő héten?

Talán a tavasz illatát érezve - jókedvünk határtalan, nyitunk a világ felé.

Erre a hittel, nagy szeretettel és elfogadással teli érzésre az Ikrek, Rákok, Mérlegek számíthatnak a leginkább, s madarat fogó jókedvüket tovább is adják környezetüknek.

A kirobbanó lendületben a Kosok, Vízöntők, Skorpiók, Nyilasok, Bakok, Bikák és Mérlegek érintettek, tele vannak az újra való igénnyel, az izgalmak utáni vággyal.

Sportoljanak, hisz ha nem vezetik ki a bennük levő nagy, "megszületni vágyó", akarattal is teli energiát, könnyen rombolhatnak vele - akár még maguk ellen is fordíthatják, amit mindig egy betegség jelez.

Egy nagy bölcsesség is bennük van, mely jelez, határaikra figyelmezteti őket, de az is meglehet, hogy kívülről, egy idősebb, bölcs ember nyugalma töri meg nagy kitöréseiket.

Angyalok is érkeznek, mégpedig a Halak, Ikrek, Szüzek, Oroszlánok, Bakok és Skorpiók személyében, akik lágyságukkal, szeretetükkel minden hullámot simítani tudnak.
Ők most a művészetekkel is erősen kapcsolódhatnak, legyen az festészet, zene, irodalom – abból is merítve szeretettel teli erejüket.

Soha ne az erőnket engedjük el, hisz arra szükségünk van!
De az akaratot, mely öncélú, mely másokra nem figyelve ott üt, ahol amúgy is baj van – „nesze sánta itt egy púp!” – nem meglátva a másik vergődésében a szeretetéhségét.


Egész héten a Hold támogat minden fejlődést, mindent, amit növelni szeretnénk.

Vasárnap Telihold van a Szűz jegyben, s ráadásul 10 milliószoros nap is!

Bölcsen, alázattal, mértéktartóan kérjünk!

A mesékben is a gebéből lesz a táltos paripa!
Inkább belső fejlődésünket tegyük előtérbe, erőt kérve, hogy meg tudjuk haladni önmagunkat!
A Szűz jegyhez tartozik a rend és tisztaság – ne csodálkozzunk, ha jól megy a takarítás, ami lehet szintén kint és bent is!

Hétfőn déltől – kedden – szerdán a Hold a Rák jegyben van.

Gyomrunkért tehetünk duplán! Igyunk diólevél-, veronika teáját emésztési zavarokra. 
Használjunk fahéjat, bazsalikomot, melyek erősítik, parlagfű nyugtatatja, pitypang tisztítja a gyomroz. Gyömbér, édeskömény, szegfűszeg, kurkuma serkenti. Rágjuk jól meg az ételt!

Csütörtökön – pénteken az Oroszlán jegyben van.

Szívünk kér figyelmet! Árpa életerőt ad, zab megelőzi a szívbetegségeket. A galagonyát bármilyen formában együk, szíverősítő! A mazsola, szerecsendió, kurkuma is jó hatással van rá.
Gerincünkért is duplán tehetünk – tornázzunk!

Szombaton – vasárnap a Szűz jegyben van.

Az árpa csökkenti a bélproblémákat. Használjunk fahéjat, mely erjedésgátló! A körömvirág, parlagfű féregűző, szüntetik a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő és egyéb gázképző folyamatokat. Bazsalikom szélhajtó.

Jókedvben gazdag, nagyon szép hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu





2017. február 26., vasárnap

9.hét

Mire számíthatunk március első héten?

Komolysággal párosult kedvességre, diplomáciai érzékkel teli zseniális tárgyalásokra, váratlan találkozásokra.

Ebben majd mindannyiunk érintve vagyunk, de kiemelkedően a Kos, Oroszlán, Bika, Mérleg, Vízöntő, Ikrek, Szűz, Bak és Nyilas jeggyel szorosan kapcsolódók.

Egyik énünk lendületben van, se percet se várva már teremtene is, a bölcs, talán kicsit félősnek is mondható másik énünk viszont visszafogottá, átgondolttá tesz – s így e két energia egyensúlyából csodák születhetnek.

A segíteni vágyás még csak hab a tortán! 
Együttérzésünkkel most ki tudunk lépni önös érdekeinkből - eszünkbe se jutva, hogy mikor másoknak adunk, másoknak segítünk, akkor valójában magunknak adunk, magunkat segítjük.
(Oly nehéz ezt érteni, értelmezni, pedig oly egyszerű! Amit magamban nem ismerek fel, azt más megmutatja. Ő – én vagyok! Az Ő békéje az én békém is.)

Ez leginkább a Rákokra, Halakra, Skorpiókra, Bakokra, Bikákra és Kosokra lehet jellemző.

Azért feladat is érkezik, melyek közül talán a legnehezebb a szenvedélyes akarat, a játszmázásokra való késztetés elengedése.

Erre a mindig túlzásokba eső Skorpióknak és Nyilasoknak kell legjobban figyelni, de most érintve vannak a Kosok, Bakok, Vízöntők, Mérlegek, Ikrek és Szüzek is. 
És még a türelmetlenségben is ők!


Hétfőn a Hold a Halak jegyben van.

Lábfejünkre vigyázzunk! Kényeztessük fürdővel, talpmasszázzsal! 
Nyirokrendszerünket támogassuk tejoltó galaj-, parlagfűteával, s sok mozgással!

Kedden – szerdán a Kos jegyben van.

Vérünkért tehetünk duplán! Igyunk csalán-, szederlevél-, zsálya-, parlagfű-, pitypang teát, melyek tele vannak vassal, vértisztítók és vérképzők. 
Sportoljunk, mozogjunk, hagyjuk, hogy bennünk felgyülemlett feszültségek ki tudjanak jönni!

Csütörtökön – pénteken – szombaton de. a Bika jegyben van.

Torkunk kér figyelmet. Mondjuk ki, amit ki kell mondani, de úgy, hogy ne terheljünk vele másokat! Diólevél-, parlagfű-, apróbojtorján tea erősíti, fertőtleníti. 
Gargarizáljunk velük, vagy akár meleg sós vízzel.

Szombaton du. – vasárnap az Ikrek jegyben van.

Tüdőnkért egy jó kirándulással sokat tehetünk. Használjuk a jógalégzést! 
Igyunk kakukkfű-, pemetefű-, martilapu-, kakukkfű teát!  
Idegrendszerünket nyugtatja a citromfű-, orbáncfű, menta tea.

Nagyon szép, csendes bölcsességben gazdag hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu



2017. február 19., vasárnap

8. hét

Mire számíthatunk a február 20-án kezdődő héten?

Gondoskodó szeretetünket az egész világ megkapja, ha ki tudjuk kerülni az önsajnálat csapdájába való beleesést!

Ez az érzelmekkel teli áradás, szeretteinknek az "ágyba vitt reggeli", a sütés-főzés most leginkább a Kosokat, Mérlegeket, Bikákat, Nyilasokat, Vízöntőket és Rákokat kaphatja el a többiek boldogságára. 
Náluk nem csak a szeretet és odafigyelés nyilvánul meg, de a cselekedet, a tetterő is – ami valóban adni, s nem kapni akar. Nem csak környezetük, de ők maguk is feltöltődnek – hát rajta!

Az önsajnálat, a valamiben való csalódottság, mely még könnyeket is csalhat az arcukra, a Nyilasokat, Halakat, Rákokat húzhatja vissza. 

Jobban teszik, s mindannyian jobban tesszük, ha szembe nézünk felelősségükkel! 
Ami van, azt mi teremtjük!  
Ha mást akartunk volna, akkor másképp viselkedtünk volna!

Sokszor nehéz értelmezni ezeket a józanító mondatokat, mert tudatos énünk másképpen működik, mint a tudatalattink, ami a lélek fejlődését teszi előtérbe a jólét, a látszat boldogság helyett - ám ha szeretnénk meghaladni önmagunkat, akkor ezek a mondatok elkerülhetetlenek!

Az Ikrek, Szüzek és Vízöntők sokat tudnak segíteni az épp „ködben”, önsajnálatban levő társaiknak, hisz oly tisztán látnak, oly nagy szeretet és elfogadás van bennük, mellyel hitet adnak, mellyel gyógyítanak.

A Skorpiók és Bakok is keressék az ő társaságukat, hisz ezzel a bölcs energiával nyugtatni tudják szélsőséges kilengéseiket, akár türelmetlenségüket, akár lustaságukat.

Az Oroszlánok mintha kilógnának a sorból – állnak egyedül, nagy érzelmi világukkal, várva, hogy valaki biztassa őket. Akinek van ereje, az biztassa őket! J


Vasárnap Újhold van a Halak jegyben!

A héten még bármit csökkenteni szeretnénk, a Hold adja hozzá áldását – legyen az súlyunk, kevésbé szeretett tulajdonságaink, stb.
E napon érdemes böjtölni, hisz ilyenkor a legjobb szervezetünk méregtelenítése!

Az újratervezésnek is itt az ideje – ha változtatni szeretnénk bármit, most irányt válthatunk!


Hétfőn a Hold a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán! 
A keserű ízek segítik, mint pitypang-, parlagfű-, cickafark-, máriatövis-, kis ezerjófű tea.

Kedden – szerdán – csütörtökön a Bak jegyben van.

Csontjaink kérnek figyelmet! Tegyük be étrendünkbe a mákot, szezámmagot, diót! 
Főzzünk árpát, mely erősíti a csontrendszert! Igyunk diólevél-, parlagfű teát!
Bőrünket kényeztessük masszázzsal, fürdővel!

Pénteken – szombaton a Vízöntő jegyben van.

Idegrendszerünkért tehetünk duplán. Árpa foszfortartalma nyugtatja. 
Levendula-, zsálya-, apróbojtorján-, parlagfű teája is. 
Visszereinket kenjük körömvirágkrémmel!

Vasárnap a Halak jegyben van.

Lábfejünket kényeztessük fürdővel, talpmasszázzsal! 
Nyirokrendszerünket mozgással, tejoltó galaj-, parlagfű teával.

Nagyon szép, éberséggel és szeretettel teli hetet kívánok:


Figyelem!

A Vörösoroszlánteaházban mindenkit várok szeretettel ingyenes asztrológiai elemzésre minden hétfőn du. 4-8 h között. 

2017. február 12., vasárnap

7. hét

Mire számíthatunk február 13-án kezdődő héten?

Bátran nézzünk elébe – a sok nehézség után, most „szabadságra” mehetünk! J
Olyan, mintha hátszelet kapnánk, csak fel kell „ülni a biciklire” s hagyni, hogy vigyen előre a szél.

Ezoterikus mélységeket érintő, gyógyító energiát érezhetnek a Rákok, Szüzek, de még a Bakok is, ha nem türelmetlenek.

Hatalmas hittel és szeretettel teliek az Oroszlánok, Mérlegek, Nyilasok és Vízöntők – nincs olyan, ami ne sikerülne nekik, oly nagy lendületben vannak!

A végtelen, feltétel-nélküli szeretet a Halaké és Skorpióké, akik a Bakokkal együtt gondoskodásukkal elkényeztetik környezetüket.

Szépek, szerelmesek, gyorsak, lendületesek és nincs olyan, amit ne tudnának megteremteni a Kosok, Mérlegek, Bikák, Ikrek, Szüzek és Vízöntők.

Amire figyelni kell – az akarat, türelmetlenség, szenvedélyesség – mely a Skorpiókhoz, Bakokhoz, Kosokhoz és a Vízöntőkhöz kapcsolódhat. Ám ennyi segítséggel, ami most az égen van, könnyebben ki tudnak ezekből jönni, pláne ha ráismernek, ha tudatosítják!

Sportoljunk, szeressünk, igyekezzünk az egyensúlyra!
Ez a legtöbb, amit adni tudunk a világnak – hogy szépen élünk.


Hétfőn a Hold a Szűz jegyben van.

Vékonybelünkért tehetünk duplán! Főzzünk árpát, mely nagyon jó a bélproblémákra. Használjunk köményt, koriandert, fahéjat, bazsalikomot! Igyunk parlagfű teát!

Kedden – szerdán a Mérleg jegyben van.

Vesénk kér figyelmet. Tartsuk mindig melegen! Igyunk zsurló-, bodza-, nyírfalevél-, aranyvessző-, pitypang-, cardamom teát, s sok vizet! Vesemelegítő a gyömbér és fahéj.  Zellermag tea tisztítja.
S a legfontosabb – párkapcsolatunkban tegyünk rendet – szeressünk!

Csütörtökön – pénteken – szombaton a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünkért tehetünk duplán, legfőképp, hogy megpróbáljuk elengedni a régi sérelmeket, fájdalmakat.
Főzzünk hajdinát, kölest, árpát! Vastagbélgyulladásra apróbojtorján-, parlagfű teát igyunk! Női problémákra cickafark teát, a prosztatára tökmagot, kisvirágú füzike teáját igyuk.

 Vasárnap a Nyilas jegyben van.

Figyeljünk májunkra, hisz most minden duplán hat! 
A keserű ízek, mint gyermekláncfű, cickafark, apróbojtorján, parlagfű, máriatövis mind segítik.  Főzzünk hajdinát, articsókát, használjunk kurkumát, sáfrányt! 
Tejsavónak tisztító hatása van, nyers cékla leve regenerálja a működését.

Nagyon szép, boldogságban gazdag hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu

Figyelem!
Az "Olvasnivalók"-ban, "Irásaim" - ban új gondolatok vannak feltéve!