2017. június 18., vasárnap

25. hét

Mire számíthatunk június 19 – el kezdődő héten?

Az égen levő „nagy kvadrát” jelzi, hogy nem lesz könnyű senkinek sem, de nem kell aggódnunk, mert a szintén fent levő „sárkány trigon” jelzi az óriási segítséget, mellyel akadályainkat át tudjuk ugrani!

Az egyik legnehezebb feladatot a szenvedélyes akarat, ragaszkodás, elengedési képtelenség adja, mely leginkább a Kosokat, Rákokat, Skorpiókat, Nyilasokat, Mérlegeket és Bakokat teszi próbára.

Minden fájdalom az akarattal kezdődik! 
Ne legyünk okosabbak tudatalattinknál, „ Istennél”, hisz ami van, épp azért van, mert arra van szükségünk!

Nézzük meg, mi fáj, keressük meg a fájdalom mélyén levő okokat, gondoljuk végig miért akarunk valamit annyira, hogy képtelenek vagyunk rugalmasan alkalmazkodni az adott helyzethez, s annak a tanítását megértve már oldódik is a bennünk levő szenvedélyesség. 
Azzal, hogy felismerjük, kimondjuk, bentről kintre tesszük, már jön is gyógyulás magától!

Segítőink itt vannak, nem is akármilyen minőségben - a tudás, a tisztánlátás, felelősségvállalás, bölcsesség formájában.

Ezeket az energiákat legjobban a Vízöntők, Bakok, Oroszlánok, Skorpiók, Ikrek, Szüzek, Nyilasok tudják sugározni – s akikben mindkét erő ott van, azok saját magunkon belül tudnak könnyen egyensúlyt teremteni, ha nem hagyják, hogy az ösztönerő eluralkodjon rajtuk.

A sport mindig, minden formában oldani tudja a felgyülemlett feszültségeket!

A Bikák, Mérlegek, Rákok és Halak a nagy szeretetükkel, mosolyukkal, megértésükkel, csendes hallgatásukkal segítenek. 
Alkossanak, hisz most az angyalok fogják kezüket, vezetik őket a művészetekkel kapcsolatban, s ne csodálkozzanak, ha meditációban fontos információ részesei lesznek!


21-én szerdán, hajnali 4.24 h - kor NYÁRI NAPFORDULÓ!

Perszephonénak vissza kell menni az alvilágba - napról napra csökken a fény, húzódik kintről bentre, belső világunkat világítva meg – ha hagyjuk.
Kezdjünk el lassan csendesedni, hisz a benti munka által tudunk majd az ismételt Napfordulókor nagyot teremteni!

Szombaton Újhold a Rák jegyben!

Főleg érzelmeinkkel, családunkkal, otthonunkkal, feleség-, anya szereppel érdemes most foglalkozni, mindent a helyére tenni. Ha „újratervezésre” van szükség, akkor az újraindító gombot megnyomni – aminek már nincs helye azt elengedni, a régit meghaladni!

Bárhol akadunk el, s nem találjuk a megoldást, használjuk az egyik legfontosabb kulcsmondatot, tegyük fel a kérdést magunknak – „MIT TENNE A SZERETET? „

Böjtöljünk! A test méregtelenítése ilyenkor a leghatékonyabb!
A takarítás is gyorsabban megy, s kevesebb tisztítószert kell használni, az is elég.


Hétfőn a Hold a Kos jegyben van.

Vérünket segítsük csalán-, szeder levél teájával, melyek tele vannak vassal, amitől erőssé válunk. 
A dió-, cickafark-, parlagfű-, pitypang teája nagyszerű vértisztítók a fokhagymával együtt.

Kedden – szerdán a Bika jegyben van.

Torkunkért tehetünk duplán. 
Gargarizáljunk diólevél-, apróbojtorján-, parlagfű teájával, de Himalája sós vagy citromos vízzel is tökéletes. Annyit beszéljünk, amennyit kell, felét mondjuk csak annak, amit gondolunk!

Csütörtökön – pénteken az Ikrek jegyben van.

Kezünk, tüdőnk, idegrendszerünk kér figyelmet.
Ne sajnáljuk időnket, erőnket arra, hogy megmasszírozzuk saját kezünket, ahol minden reflexpont megtalálható, frissítve, gyógyítva szerveinket, testünket!

Sportoljunk, hogy ösztönösen mélyen vegyünk levegőt, de a tudatos légzés lehetősége is a mienk!

Igyunk citromfű-, menta-, orbáncfű- (ezt csak, ha nem megyünk napra) teát, melyek nyugtatnak, egyensúlyba hoznak. A rozmaring az emlékezőképességet javítja!

Szombaton – vasárnap a Rák jegyben van.

Gyomrunkért tehetünk duplán.
Rágjuk meg jól az ételt! Használjunk lestyánt, fahéjat, bazsalikomot - melyek erősítik! 
A parlagfű nyugtatja.  A diólevél-, veronika-, cickafark teája emésztési zavarokra jó. 
A pitypang tisztítja. Gyömbér, édeskömény, szegfűszeg, kurkuma serkenti.

Nézzük meg szellem szinten mit „eszünk”, hisz azt fogjuk akaratlanul is magunkhoz venni fizikai szinten – ne a tévé félelmet keltő energiái legyenek, melyeket nem tudunk megemészteni, mely szó szerint megfekszi gyomunkat!

Legyünk tudatosak, hisz az az ember feladata – tudatunkkal megváltani a sötét erőket!

Nagyon szép, Fényben gazdag hetet kívánok sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

2017. június 11., vasárnap

24. hét

Mire számíthatunk június 12 – ével kezdődő héten?

Túlzásaink felerősödhetnek, szenvedélyessé válhatunk.
 Próbáljuk tartani a mértéket - erőnket ne rombolásra, hanem építésre használjuk!

Legerősebben ezt a Rákok, Skorpiók, Bakok, Nyilasok és Mérlegek érezhetik – nekik van meg leginkább a lehetőség „lefelé gurulni”, de emelkedni is.

Az elengedés szó nekik most nagyon fontos – hogy ez anyagi-, lelki vagy szellemi síkra vonatkozik –e, kinek - kinek egyéni, de változásuk, átalakulásuk, újjászületésük mindenképpen itt van. 

Nem csak nekik, de mindenkinek segítenek az angyalok - lágyságot és szeretetet hozva – figyeljünk rájuk, kérjük őket! Bármit alkotunk, ők ott vannak - legyen az egy finom ebéd, egy rajz, egy dal – hozzák a nyugalmat, terelnek középpontunk felé.

Kapcsolatban vannak a felsőbb világgal a Bakok, Nyilasok, Oroszlánok, Kosok. 
Jönnek is zseniális ötleteik, közben érzik határaikat is – a végeredmény, hogy minden úgy megy, mint a karikacsapás.

Az Ikreket és Szüzeket most könnyű megvezetni - álomvilágban, a múltban vagy a jövőben vannak. Legyenek éberek, nem hiányzik, hogy utána csalódottan sírdogáljanak! 
Ha már épp bánatukban vannak, azt oldani tudják felelősségvállalásukkal – „Ami van, azt én teremtettem, ha jó - élvezem, ha nem jó, teremtek mást!”

Bikák gyönyörűek, kedvesek, szépek, mosolygósak, s csuda finomakat főznek most is. Lendületükkel sportoljanak - nem csak szépek, de egészségesek is lesznek!

A Mérlegekre is ez vonatkozik, de ők szépségük mellett csacsogásukkal is felhívják magukra a figyelmet – élmény velük beszélgetni!

A Halak a kíváncsiskodás, pletykálkodás csapdájába eshetnek bele, de gondoskodó szeretetükkel ellensúlyozni tudják mindezt.

A héten a fogyó Hold segítségünkre van, bármit szeretnénk elengedni, csökkenteni.

Bölcs dolog erejét akaratunk elengedéséhez kérni, ami nem jelenti azt, hogy erőnket is hagyjuk veszni!

Már csak azért sem, mert testünk aktvitásra rendezkedik be, élvezzük is a mozgást, a sportolást, könnyebben fogyunk, könnyebben takarítunk, könnyebben tisztul minden.
Ilyenkor érdemes szőrteleníteni, gyomlálni, a gyűjtött növények, aszalni való gyümölcsök is könnyebben száradnak.
A nedvek lefelé szállnak, ilyenkor trágyázzuk, táp-oldatozzuk növényeinket!

Hétfőn a Hold a Bak jegyben van.

Csontjaikért tehetünk duplán! Igyunk diólevél teát, együnk mákos, szezámmagos dolgokat! Térdünkért alázattal tehetünk a legtöbbet. 
Bőrünket kényeztessük, hisz az is Bak jegyhez tartozik – akár masszázzsal, akár olajokkal, tejjel-vajjal.

Kedden – szerdán – csütörtökön délig a Vízöntő jegyben van.

Idegrendszerünk kér figyelmet. Az árpa foszfortartalma nyugtatja. A pitypang virága az egyik legnagyobb lecitin forrás, melyre szüksége van agyunknak – ha még találunk, együk nyersen, hálás lesz érte! Kakukkfű, rozmaring, parlagfű – mind védi!
Visszereinkkel is most foglalkozzunk – kenjük körömvirág-, gesztenye krémmel, s mozogjunk, mozogjunk!

Csütörtökön déltől – pénteken – szombaton a Halak jegyen van.

Nyirokrendszerünkért tehetünk duplán – tejoltógalaj-, macskakarom-, parlagfű teával. 
Vértisztító hatása miatt a pitypang is erősíti. És a mozgás!!!!
Lábfejünket kényeztessük fürdővel, masszázzsal, tornával.  

Vasárnap a Kos jegyben van.

Vérünk kér figyelmet – igyunk csalán-, zsálya-, szederlevél teát! Parlagfű és pitypang vértisztító! Mozogjunk! A fölösleges energia ki tud menni, ha meg éppen nincs, meg tud érkezni!

Nagyon szép, egyensúlyban levő hetet kívánok sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

2017. június 4., vasárnap

23. hét

Mire számíthatunk a Pünkösddel kezdődő héten?

Hitünk, szeretetünk hatalmas – egy kis tudatossággal - nincs olyan akadály, melyet le ne tudnánk győzni.

Ezt a nagy hitet, szeretetet, az egész világ elfogadását ítélkezés mentesen, talán az Oroszlánok, Ikrek és Mérlegek sugallják a legjobban. 
Figyelniük azért kell kicsit, mert a rózsaszín köd is becsúszhat, s mikor a "lufik" kipukkadnak, a zuhanás mindig csalódással, fájdalommal jár.

Teremtőerőnket használjuk, pláne, hogy pénteken Telihold és 10 milliószoros nap van! 

Fogalmazzuk meg mit szeretnénk, s az már indítja is, s utána már csak tenni kell!

Erre a nagy, impulzusszerű, ötletekkel, ugyanakkor bölcsességgel is teli energiára leginkább a Kosok, Mérlegek, Bikák, Nyilasok, Vízöntők, Oroszlánok, Bakok és Rákok számíthatnak.

A Mérlegek, Rákok, Nyilasok, Bakok a szenvedélyes túlzásokra figyeljenek, ne játszmázzanak, engedjék el akaratukat, melyek minden teremtést meg tudnak semmisíteni!

A Szüzek mintha egyedül lennének, nem tudnának kapcsolódni a világhoz, de viszont van kedvük most sütni-főzni, mely vonzza a többieket – csak forogjanak a konyhában!

A Skorpiókat viszik hangulataik, kisgyerekek – ha nem figyelnek, a Halak a hiúság csapdájába esve válnak ugyanúgy gyerekké.

Mindenki számíthat váratlan, pozitív érzelmi hullámzásra, kitörésre, emelkedettségre. 
Aki szerelemről álmodik, annak az érkezik, aki stabilizálni szeretné kapcsolatát – azt teremti.


Pénteken Nyilas Telihold van, s 10 milliószoros nap.

Okosan használjuk erőnket, az energiákat – hisz most minden érzés, gondolat, szó, tett sokszorosan számít!

A Nyilas jegy a hitében a legkiemelkedőbb – kapcsolódjunk az égen levő erőkhöz! 
Menjünk el „szent” helyünkre, templomunkba – adjunk hálát, kérjünk segítséget – s hagyjuk érkezni és menni azt, aminek jönni-menni kell!

Engedjük el a racionális ész uralmát, engedjük be azt, ami már fel – és megfoghatatlan! 
Ezt lehozva, beépítve életünkbe, hatását a két hét múlva itt levő Rák Újhold idején tapasztalhatjuk nyitott szívünkkel - főleg családunk, otthonunk körül.


Hétfőn – kedden - szerdán a Hold a Skorpió jegyben van.

Mélységében élhetjük meg az ünnepet, melynek pozitív hatásai vastagbelünkre is kihat. 
Segíthetjük még hajdinával, kölessel, árpaliszt kásával. 
Női problémákra cickafark teát, prosztatára tökmagot, kisvirágú füzike teát igyunk, együnk!

Csütörtökön – pénteken – szombat délig a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán. Elsősorban hitünkkel, de minden sárga szín és keserű íz segíti. Használjunk kurkumát, sáfrányt, igyunk máriatövis-, pitypang-, cickafark-, apróbojtorján-, pemetefű-, parlagfű teát! Igyunk kecsketejet, főzzünk hajdinát, articsókát, zabnyákot!

Szombat déltől – vasárnap a Bak jegyben van.

Térdünk kéri, hogy legyünk alázatosak – fájással jelzi, ha elakadunk.
Csontjainkért tehetünk duplán – árpa, szezámmag, mák erősíti. Diólevelet most érdemes szedni, hisz teája az egyik legjobb támogatója.
Bőrünket kényeztessük masszázzsal, olajjal, kecsketejjel!

Nagyon szép, emelkedettségben gazdag hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu




2017. május 28., vasárnap

22. hét

Mire számíthatunk május utolsó napjaival kezdődő héten?

Válogathatunk a lehetőségek közül, hisz szinte minden fent található az égen.

Aki szerelmet szeretne - akár újat, akár a régit felfrissíteni – lendületbe jön, tele van ötlettel, váratlan fordulatok teszik izgalmassá érzelmi életét.
Erre leginkább a Kosok, Bakok, Nyilasok, Vízöntők, Mérlegek, Bikák számíthatnak, s persze arra is, hogy hangulatuk kiszámíthatatlan - még hisztisek, akaratosak és féltékenyek is lehetnek.

Aki egy jó nagyot akar sírni, annak azt kell tenni!
A fájdalom gyökere mindig az akarat, valamihez való ragaszkodásunk - a könnyek ezt oldják.
Ebbe a csapdába az Ikreknek és Oroszlánoknak sikerül most a leginkább beleesni, ami persze nem muszáj, ha akarnak tisztán látni.
Ehhez tudatosítaniuk kell - ha igazán mást akartak volna, akkor másképp cselekedtek volna! Engedjék el gyermeki énjüket, mely nem tud rugalmasan alkalmazkodni a pillanathoz!

Aki alkotni, meditálni vágyik, csak kapcsolódniuk kell az angyalaikhoz, akik készenlétben várják a szólítást, hozzák a végtelen szeretetet, révülést, a másoknak adott segítést. Ez a Bikákat, Ikreket és Szüzeket érinti legjobban.

Hangulatváltozásaikra a Skorpiók,  Kosok, Bikák, Mérlegek, Vízöntők és Rákok figyeljenek, a Rákokat még a türelmetlenségük és akaratuk is nehezíti.

A Halakat, ha nem viszik el a hiúságuk, nagyon jól vannak, csacsognak, művészkednek.


Hétfőn – kedden – szerdán a Hold az Oroszlán jegyben van.

Szívünkért tehetünk duplán. Igyunk galagonyavirág teát, főzzünk árpát, zabot! 
Használjunk szerecsendiót, kurkumát!
Tornázzunk, hogy gerincünket védjük, s legyünk „gerincesek”!

Csütörtökön – pénteken a Szűz jegybe van.

Vékonybelünk kér figyelmet. Használjunk köményt, koriandert, fahéjat, melyek az erjedést gátolják, a körömvirág, parlagfű féregűző, szünteti a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő, rothadó folyamatokat.   Árpa, bazsalikom is csökkenti a bélproblémákat.

Szombaton – vasárnap a Mérleg jegyben van.

Igyunk elég élő vizet, mely segíti vesénket. Használjunk petrezselymet, zeller, igyunk pitypang-, bodza-, zsurló-, nyír teát! Együnk sok lédús gyümölcsöt, uborkát! Vesemelegítő a fahéj, gyömbér.

Nagyon szép, színes hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

2017. május 21., vasárnap

21. hét

Mire számíthatunk a május 22 – vel kezdődő héten?

Ha megpróbálunk tudatosan, szenvedélymentesen látni  – az égen levő energiák segíteni tudnak.

Igaz, nem könnyű az ösztönerőket kézben tartani – de nem lehetetlen – kezdjük a figyeléssel! 

Legéberebbnek a Bikáknak, Mérlegeknek és Kosoknak kell lenni – merjenek és tudjanak is bármit/bárkit elengedni!

Amihez mindenáron ragaszkodunk, azt már el is veszítettük… 
Nem lehet másképp… 
Jobb önként engedni!
Ne erőből akarjunk –  hagyjuk, hogy a miénk legyen, ami hozzánk tartozik.

Ezt a bölcsességgel teli elengedést mutatják a héten nekünk a Bakok, Vízöntők, Nyilasok és az Oroszlánok.

Csak figyeljük őket, csatornázva vannak a felsőbb világgal! 
Hagyni tudják átfolyni magukon az energiákat, mellyel teremteni tudnak – higgadtan, kitartóan, ugyanakkor mégis lendületesen, ötletekkel teli, méltóságteljesen.

Az Ikrek és a Szüzek  élet örömeit hirdetik - ami azt jelenti, hogy igényük van a szellemiek mellett egy finom ebédre, érintésre  is. 
Nekik nem a konyha a fő található helyük, de most meglehet, először ott érdemes keresni őket!

Rákok és Halak sportoljanak! Az előbbieknek ez most természetes, az utóbbiaknak meg célszerű.

Talán a legnehezebb helyzetben a Skorpiók vannak, akiknek egyébként is nehéz megtalálni a közepet, s most a túlzásaikra még a világnak való megfelelés is teherként rájöhet. A sport nekik is segít, hisz kivezetve a feszültségeket, már nem rohannak, s a lustálkodásból is ki tudnak jönni.


Csütörtök este Újhold van az Ikrek jegyben.

Megint egy újrakezdési lehetőség – s mivel két hét múlva a Nyilas jegyben lesz, így érdemes célul kitűznünk, hogy az Ikrek jegyhez tartozó kíváncsiskodás, pletykálkodás energiáit a Nyilas jegy bölcsességéig fejlesszük. 
Tudjunk éberül hallgatni és figyelni, melyek a legnagyobb energia töltettel rendelkeznek – tulajdonképpen ez az igazi, "füst" nélküli szeretet.
Nem könnyű – de lehet tanulni J

Böjtöljünk, hisz ilyenkor a leghatékonyabb szervezünk méregtelenítése!
Érdemes nem csak bent, de kint is nagytakarítást csinálni – még az is jobban megy, s ezek egymásra hatnak.

Jó, ha testünket Himalája sóval átdörzsöljük, ami tisztító hatását nem csak fizikai, de a többi síkon is kifejti, szinte újjászületünk!

Nagyon sok gyógynövényt lehet most gyűjteni - bodza, kakukkfű, diólevél, stb. - a krémek készítésének is az ideje!

Hétfőn – kedden de. a Hold a Kos jegyben van.

Vérünkért tehetünk duplán! 
Igyunk csalán-, szeder-, zsálya teát, melyek tele vannak vassal – most lehet nyersen is tenni turmixunkba. Dió, cickafark, pitypang, parlagfű nagyszerű vértisztítók – teaként vagy nyersen.

Kedden du – szerdán – csütörtökön de. a Bika jegyben van.

Torkunk kér figyelmet. Fertőtlenítsük diólevél-, apróbojtorján-, parlagfű-, kamilla teájának vagy sós, gyömbéres, meleg vízzel való gargarizálással.
A nyelvgyakorlatokat is érdemes alkalmazni – torokerősítő, gyulladás gátló!
S a legfontosabb – annyit beszéljünk, amennyit kell! Se többet, se kevesebbet.

Csütörtökön du. – pénteken – szombaton de. az Ikrek jegyben van.

Tüdőnkért, kezeinkért, idegrendszerünkért tehetünk duplán – sőt, az Újhold miatt sokszorosan!
Az elsőért útifű-, kakukkfű- (most lehet szedni!), martilapu-, pemetefű-, ezerjófű teáját igyuk, idegrendszerünket a citromfű-, menta tea nyugtatja. 
Az orbáncfű is, de vele vigyázni kell, ha iszunk, nem javasolt a napra menni! 
A rozmaring javítja az emlékezetet – használjuk ételeinkhez!

Kezünket masszírozzuk, hisz ahogy talpunkon úgy rajta is épp úgy megtalálhatóak a reflexpontok – legalább ilyenkor kényeztessük magunkat!

Szombat du. – vasárnap a Rák jegyben van.

Gyomrunk kér figyelmet! A lestyán, fahéj, bazsalikom, parlagfű erősíti, Pitypang tisztítja. 
Diólevél tea az emésztési zavarokra jó a kecsketej is. Gyömbér, édeskömény, kurkuma serkenti.

Nagyon szép, tudatosságban gazdag hetet kívánok sok szeretettel


Figyelem!

Az „Olvasnivalók” és az „Írásaim” – ban több új anyagot feltettem – szeretettel J

2017. május 14., vasárnap

20. hét

Mire számíthatunk a május 15-el kezdődő héten?

Az égen megmutatkozó segítséget - itt „lent” - mindannyian megkapjuk, ha nem húzunk védelmi falat hitetlenül.

Ez érkezhet tisztánlátásban, bölcs döntésekben, hozzánk érkező információkban - különleges, új, de akár régi kapcsolatokon keresztül – melyre legjobban a Bakok, Vízöntők, Ikrek, Szüzek, Kosok, Nyilasok és Oroszlánok számíthatnak.

A Kosok és Ikrek legyenek nagyon éberek, mert könnyen elviheti őket egy bizonytalanságot hozó köd, ami csalódásba, önsajnálatba, sírdogálásba torkollhat. 
Ha tudunk kapcsolódni a felsőbb világgal, az olyan, mintha kisütne a Nap – fel is száll ez a köd.

A Halaknak a türelmetlenségükkel kell megküzdeni, amit a leggyorsabban egy kiadós sporttal tudnak megoldani.

A sportolás a Bikáknak, Mérlegeknek és Kosoknak is szükséges lenne - hangulatuk oly kiszámíthatatlan, amit a mozgás középre tud hozni.

A Bakok és Rákok meglehet, a világnak nagyon meg akarnak felelni –talán, hogy jobban szeressék őket…
De hát a szeretet nem kívülről, hanem belülről fakad – nem tud segíteni senki!

Ne mutassunk mást, mint akik vagyunk! Ha bármit „valamiért” teszünk, már megjelenik az ellenszolgáltatás elvárása – megöljük a szeretetet! 
Szeressünk, áradjunk úgy, ahogy egy virág – adja magát - nem kér érte semmit! 
A maga öröméért teszi, mert nem tud mást tenni – odaadott, és boldog.

A Skorpiók még mindig ragyognak, teremtenek – jól vannak.


Hétfőn – kedden a Hold a Bak jegyben van.

Csontunkért tehetünk duplán! Használjunk szezámmagot, mákot, igyunk diófalevél-, parlagfű-, cickafark teát! Főzzünk árpát, mely nagyon erősíti a csontrendszert!

A bőr is ehhez a jegyhez tartozik – kényeztessük olajokkal, masszázzsal!
Térdünket belső alázattal.

Szerdán – csütörtökön a Vízöntő jegyben van.

Lábszárunk, idegrendszerünk kér figyelmet.
Visszereinkre körömvirágkrémet használjunk, a nyugodtságunkért meg sokat tehetünk, ha árpát főzünk, melynek foszfortartalma nyugtatja az idegrendszert. 
Főzzünk zsálya teát, mely fokozza az agy vérellátását. A parlagfű idegnyugtató. 
A pitypang virága az egyik leggazdagabb lecitin forrás, mely növeli az emlékezőképességet.

Pénteken – szombaton – vasárnap a Halak jegyben van.

Lábfejünket fürdővel, masszírozással kényeztessük. 
Nyirokrendszerünket mozgással, pitypang-, parlagfű-, tejoltó galaj (macskakarom) teájával.

Nagyon szép hetet kívánok sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

2017. május 7., vasárnap

19. hét

Mire számíthatunk május 8-ával kezdődő héten?

Gondoskodó szeretetünk minden tettünkben megmutatkozik, csak ne akarjunk mindenáron adni - értő figyelemmel szeressünk!

Ez a hatalmas, hittel, anyai érzésekkel teli nagy áradás legjobban a Mérlegeknél, Rákoknál, Nyilasoknak, Kosoknál, Ikreknél, Skorpióknál és Bakoknál jelentkezik, akik mindent megtesznek szeretteiknek, hisz nagyon könnyen rá tudnak hangolódni más rezgésére.

Ám csak éberen, odafigyelve! Hiába akarunk segíteni, minden problémát levenni szerettünk válláról – ha az az ő dolga - többet árthatunk, mint segítünk!

Meglehet, csak arra van szüksége, hogy meghallgassuk!

Mindent elintézve a másik helyett - mienk a dicsőség, a megoldás győzelme. 
Ez nem szeretet! Ilyenkor nem adunk, sőt! Épp elvesszük az „Életet”, a teremtés lehetőségét!
Ezt hívjuk birtokló szeretetnek.

A feltétel-nélküli szeretet - figyel
Akkor és azt ad, amikor kérik, amire szükség van. 
                        
A figyelő szeretetet a héten leginkább a Bikák, Halak, Oroszlánok tudják árasztani. 
Gyógyító erő rejlik bennük a Bakokkal és Skorpiókkal együtt.

E két utóbbi ragyog. 
Meg akarja magát mutatni, érzi erejét, bár azt is felfedezheti, hogy hangulatváltozásai miatt időnként hisztisekké válnak – melyet sporttal könnyen lehet oldani.

Tele vannak előremutató, gyors, lendületes, különleges energiákkal, ugyanakkor egy higgadt, nyugodt bölcsességgel is a Kosok, Ikrek, Szüzek, Vízöntők, Bakok és Nyilasok, mely szavaikban is megmutatkozik – beszéljenek, írjanak, öröm hallgatni őket!

Nem győzőm hangsúlyozni, hogy minden szereplő mindenkiben benne van. 
Mi döntjük el, hogy kit engedünk a rivaldafénybe, ki kapja a főszerepet! 
Ez színdarabunk rendezőjén, Tudatosságunkon múlik. 

Füleljük le akaratos, hisztis szereplőinket, akik felelősséget nem vállalva, csak kapni-kapni akarnak, mint a kisgyerekek.
Nőjünk fel! Az érett léleknek van „sok”. Már adni akar.
Figyelmet, tettet - ami egyenlő a szeretettel.


10-én, szerda este Telihold van a Skorpió jegyben!

Minden duplán hat, megkettőződnek az energiák.

Kérjünk, de csak mértékkel, annyit, hogy ne ijedünk meg, ha valóban megkapjuk!

Ezen a napon gyűjtött gyógynövények nagyobb gyógyerőt fejtenek ki. 
Még találunk az erdőszélen, réten galagonyavirágot, mely minden szívproblémát orvosol, gyűjthetünk csalánt, tárolva télire a vas utánpótlást, pásztortáskát a vérnyomásra, virágzik a pitypang, kezd nyílni a bodza, cickafark, dugja ki a fejét parlagfű. Bőséges a választék!

A talajt most trágyázzuk, növényeket táp-oldatozzuk – s a következő két hétben, amíg fogy a Hold.
Teliholdkor nem szabad őket metszeni, mert „elvéreznek”!

Hétfőn a Hold a Mérleg jegyben van.

Igyunk sok élő vizet - forrásból, kristállyal felturbózva – vesénkre vigyázva! 
A bodza, zsurló, nyír mind vízhajtóak, főzzünk teát belőlük! Árpa, petrezselyem, pitypang szintén!

Kedden – szerdán – csütörtökön a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünk kér figyelmet, duplán számít minden! Főzzünk hajdinát, mely működését segíti. 
A köles, az árpaliszt kása is! Gyulladásra, megelőzésre körömvirágot használjunk! 
Prosztatára tökmagot, parlagfű teát igyunk, női problémákra cickafark teát.

Leginkább a sérelmeink elengedésével segítjük, mikor már értjük, hogy minden fájdalom mögött tudás akar kikelni – ha tudjuk, hogy milyen a kővel dobottság érzése, már nem dobálózunk mi sem olyan nagy erővel.

Pénteken – szombaton a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán! Éhgyomorra egy kanál máriatövis olajat, de minden keserűk íz segítségére van. Úton, útfélen virít a sárga pitypang – az autók messzeségét elkerülve nyugodtan tépjük le, szőröstől-bőröstől együk meg! Nem csak májunknak, de gyomrunknak is nagyon jót tesz!

Vasárnap a Bak jegyben van.

Csontunk kér figyelmet. Jót tesz a diólevél-, cickafark tea, az árpa, szezámmag, mák. 
Az ütögetése is, mely mélyről oldja a tárolt fájdalmakat.
Térdünket leginkább az alázattal lehet gyógyítani, egészségben tartani.
Bőrünket kényeztessük fürdővel, masszázzsal!

Nagyon szép hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu