2017. május 28., vasárnap

22. hét

Mire számíthatunk május utolsó napjaival kezdődő héten?

Válogathatunk a lehetőségek közül, hisz szinte minden fent található az égen.

Aki szerelmet szeretne - akár újat, akár a régit felfrissíteni – lendületbe jön, tele van ötlettel, váratlan fordulatok teszik izgalmassá érzelmi életét.
Erre leginkább a Kosok, Bakok, Nyilasok, Vízöntők, Mérlegek, Bikák számíthatnak, s persze arra is, hogy hangulatuk kiszámíthatatlan - még hisztisek, akaratosak és féltékenyek is lehetnek.

Aki egy jó nagyot akar sírni, annak azt kell tenni!
A fájdalom gyökere mindig az akarat, valamihez való ragaszkodásunk - a könnyek ezt oldják.
Ebbe a csapdába az Ikreknek és Oroszlánoknak sikerül most a leginkább beleesni, ami persze nem muszáj, ha akarnak tisztán látni.
Ehhez tudatosítaniuk kell - ha igazán mást akartak volna, akkor másképp cselekedtek volna! Engedjék el gyermeki énjüket, mely nem tud rugalmasan alkalmazkodni a pillanathoz!

Aki alkotni, meditálni vágyik, csak kapcsolódniuk kell az angyalaikhoz, akik készenlétben várják a szólítást, hozzák a végtelen szeretetet, révülést, a másoknak adott segítést. Ez a Bikákat, Ikreket és Szüzeket érinti legjobban.

Hangulatváltozásaikra a Skorpiók,  Kosok, Bikák, Mérlegek, Vízöntők és Rákok figyeljenek, a Rákokat még a türelmetlenségük és akaratuk is nehezíti.

A Halakat, ha nem viszik el a hiúságuk, nagyon jól vannak, csacsognak, művészkednek.


Hétfőn – kedden – szerdán a Hold az Oroszlán jegyben van.

Szívünkért tehetünk duplán. Igyunk galagonyavirág teát, főzzünk árpát, zabot! 
Használjunk szerecsendiót, kurkumát!
Tornázzunk, hogy gerincünket védjük, s legyünk „gerincesek”!

Csütörtökön – pénteken a Szűz jegybe van.

Vékonybelünk kér figyelmet. Használjunk köményt, koriandert, fahéjat, melyek az erjedést gátolják, a körömvirág, parlagfű féregűző, szünteti a hurutokat, lerakódásokat, az erjedő, rothadó folyamatokat.   Árpa, bazsalikom is csökkenti a bélproblémákat.

Szombaton – vasárnap a Mérleg jegyben van.

Igyunk elég élő vizet, mely segíti vesénket. Használjunk petrezselymet, zeller, igyunk pitypang-, bodza-, zsurló-, nyír teát! Együnk sok lédús gyümölcsöt, uborkát! Vesemelegítő a fahéj, gyömbér.

Nagyon szép, színes hetet kívánok mindenkinek sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése