2016. augusztus 7., vasárnap

32. hét

Mire számíthatunk augusztus 8-val kezdődő héten?

Figyeljünk, mert könnyen vastag fallal körbevéve fortyoghatunk önmagunkban! 
Természetesen  a falat mi építjük, nem megoldásban gondolkozva.
Próbáljuk meg elengedni valós vagy vélt fájdalmainkat - melyek zsákként nehezednek vállunkra!

Hogy min fortyoghatunk? Egyéni. De az biztos, hogy akarat van mögötte. 
Akarat, uralkodási vágy, esetleg birtoklásból adódó féltékenység, melyeket a félelem táplál.

Füleljük le önmagunkat, a mártírnak kikiáltott énünket – ami csak arra jó, hogy még nagyobb távolságra lehessünk másoktól, ezzel tartva meg indentitásunkat!

Leginkább ezzel az érzelmi zsarolást jól használó Rákok, Skorpiók szembesülhetnek, de a Mérlegek is most „profik” lehetnek benne a Bakokkal együtt.

A félelmek, aggodalmak legjobban a Szüzeknél, Ikreknél és Halaknál jelenhetnek meg. 
Az első két jegynél ezt oldja egy nagy és mély belső erő (szerelem, gyerekáldás, mély hit)

A türelmetlenségükből adódó akadályok a Mérleg, Bika, Nyilas, Kos és Vízöntő jegyeket állíthatja meg. Sportoljanak! - az segít. A bent levő feszítő erők így ki tudnak jönni.  

Persze, ez kijöhet úgy is, hogy másokba belekötnek, az utakon rohannak. 
Ám ennek vannak reakciói is, amivel számolni kell! 
Ahogy a fal is visszanyom, úgy a másik ember is visszaszól, ha kötözködünk. 
Rögtön megláthatjuk saját magunk tükörképét! 
A rendőr az út szélén ezt próbálja megállítani, ha leinti  őket. 

Keressük középpontunkat! 
Ahol csend van, elfogadás, ugyanakkor aktív áramló energia. Egységben gondolkozik, s nem választja el magát a többiektől, a lelkét börtönbe, hidegségbe kényszerítve.

Talán az Oroszlán jeggyel erősen kapcsolódók a legkiegyensúlyozottabbak a héten. 
Kedvesek, szépek, jóságosak, elemükben vannak. Élvezik a napsütést, valóban az ő idejük van itt. 
A mélyben azért van bennük akarat is, de azt nagyon jó színészi képességükkel talán még maguk sem látják meg.

Hétfőn a Hold a Mérleg jegyben van.

Igyunk sok vizet, együnk sok dinnyét - védve ezzel vesénket, melyért most duplán tehetünk! 
Bodza-, nyírfa-, aranyvessző teája vízhajtó! Petrezselyem, zeller is. Vesemelegítő hatású a gyömbér, fahéj.

Kedden – szerdán – csütörtökön a Skorpió jegyben van.

Vastagbelünk kér figyelmet. Elsősorban a sérelmek elengedésével segíthetjük. 
Fizikai szinten a hajdina, köles, árpa fogyasztásával. 
Prosztatáért tökmaggal tehetünk, női problémákra a cickafark a legjobbat, melyet most kell gyűjteni.

Pénteken – szombaton a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán! Máriatövis tea/olaj segíti, A keserű ízek is, mint pitypang, parlagfű, cickafark. Minden, ami sárga színű – kurkuma, sáfrány, apróbojtorján stb. 
Oldjuk tárolt haragjainkat – a tudatosságunk segít benne!

Vasárnap a Bak jegyben van.

Csontjaink kérnek figyelmet! Tegyük előtérbe a mákot, szezámmagot, a magokat! 
Igyunk diófalevél-, cickafark teát. Együk a most mindenhol található parlagfüvet – hálás lesz szervezetünk érte!  Árpa is erősíti a csontrendszert, bár melegítő hatása miatt a nagy meleg ellentmondhat most neki.
Kényeztessük bőrünk masszázzsal, szőlőmag olajjal, térdünket segitsük alázattal.

Nagyon szép, egyensúlyban levő hetet kívánok sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése