2017. október 22., vasárnap

43. hét

Mire számíthatunk október utolsó hetén?

Végtelen szeretettel teli hetünket ne hagyjuk, hogy a félelmeink megtorpedózzák!
Nem kell hozzá más, csak a Jelenben lenni! Azt tenni, ami épp a feladatunk, szívvel – lélekkel! 

Erre leginkább a Kosok, Mérlegek és Nyilasok figyeljenek, így se türelmetlenek, se megtorpanóak nem lesznek.

Segítség is érkezik számukra nagy lendület formájában, ami nem csak őket, de a Bakokat, Vízöntőket is támogatja.
Ez egy impulzusszerű energia, az újra és az izgalmakra vágyik, ám együtt jön egy higgadt és nyugodt erővel – így egyszerre haladnak, de nem rohannak, lépésről – lépésre érik el céljaikat.

Az angyalok jelenlétét leginkább a Skorpiók, Ikrek, Szüzek és Halak érezik, ami nem csak a másokkal való együttérzésben, de a művészetekkel való foglalkozás, alkotás élményében is megmutatkozik. 
Szakítsanak időt a vízparttal való találkozásra, ami mindezeket még inkább segíti! 
Szívesen is vannak mások a közelükben, hisz nyugtató, lágy szavaik oldani tudnak minden feszültséget.  

A Bikák közelében is jó lenni, bár ők még pluszban meg is etetik szeretteiket azzal a sok finomsággal, melyeket oly nagy szívvel készítenek, akár csak saját maguk örömére is.

Az Oroszlánok hite, szeretete hatalmas. 
Szárnyalnak, repülnek, ám érdemes kicsit lassítaniuk, mert közben egy apró kőben a nagy messzeségek nézése miatt eleshetnek.

A Rákok most nagy filozófusok, nyitottak minden beszélgetésre - mosolyuk és szeretetük által gyönyörűek.

Hétfőn – kedden a Hold a Nyilas jegyben van.

Májunkért tehetünk duplán. Igyunk máriatövis teát, de minden keserű íz őt segíti. Pl. cickafark, pitypang, parlagfű. A sárga színnel is támogatjuk, használjunk kurkumát, sáfrányt! 
Főzzünk hajdinát, igyunk tejsavót, nagyon jó a zabnyák! 
S a legfontosabb, hogy engedjük el mérgeinket, haragunkat, ne terheljük velük testünket, lelkünket!

Szerdán – csütörtökön - pénteken a Bak jegyben van.

Csontunk kér figyelmet. Az ásványi anyagok bevitele a legfontosabb – együnk mákot, szezámmag őrleményt! Igyunk diólevél-, parlagfű teát, diótejet! Az árpa csonterősítő, használjuk bátran!

Szombaton – vasárnap a Vízöntő jegyben van.

Idegrendszerünkért tehetünk duplán. 
Igyunk citromfű-, zsálya-, kakukkfű teát! Dió minden formában nyugtatja, erősíti.
Visszereinkre vigyázzuk, kenjük körömvirág-, gesztenye krémmel!

Nagyon szép hetet kívánok sok szeretettel:


www.asztrocsillag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése