2017. április 30., vasárnap

18. hét

Mire számíthatunk május első hetén?

Ha be is akarnánk zárni magunkat/szívünket, angyalaink nem engedik.

Ez a bezárkózás leginkább a Bikákat, Mérlegeket és Kosokat érinti, akikben most talán több az aggodalom, félelem, mely elveszi hitüket mind maguk, mind a világ felé, s válnak keményekké, szigorúakká - még magukhoz is – legszívesebben talán csak egyedül lennének.

Az egyedüllétnek célja, hogy rendet tegyenek. 
Mind kint, mind bent, hogy szembenézzenek félelmeikkel, melyek rögtön oszlanak, rájuk irányítva a figyelmet.

A Kosok dolga nehezítve van, s ez az Ikrekre, Szüzekre, Vízöntőkre, Bakokra és Nyilasokra is érvényes – nagyon erősen ragaszkodnak elképzelésükhöz, akaratukhoz. Valamit vagy valakit el kell tudni engedniük hogy változni tudjanak, hogy önmagukat képesek legyenek meghaladni. 

Ne próbálják a már „kinőtt nadrágot” magukra tuszkolni, mert szakadni fog!

Keressék azt a belső bölcs erőt, mely középpontjukban található, ami itt van, súg, mondja, hol vannak a határok – s ne menjenek át a „szomszéd kertjébe”, még jó szándékkal sem!

A világnak, a „szomszédoknak” a Nyilasok, Bakok akarnak megfelelni – miért is?

Mindenki segítségére a Rákok és Halak, a Bikák és Oroszlánok vannak – akik, mint egy kis angyalok, együttérzésükkel, odafigyelésükkel, lágyságukkal, szerénységükkel oldanak minden blokkot, elakadást, akaratot.

Persze, mindenki a maga habitusában, hisz másként mutatkozik meg egy Halak angyal, mint egy Oroszlán angyal. J

Ők behozzák a művészeteket, a szépséget – keressük meg magunkban ezt az energiát, hisz mindenkiben ott van minden!

A Skorpiók még mindig nagyon türelmetlenek. Figyeljék saját kommunikációjukat – próbáljanak a pletykálkodás, a kíváncsiskodás csapdájába nem beleesni!


Hétfőn a Hold a Rák jegyben van.

Minden szeretet, ami családunkkal összeköt, oldja gyomrunk feszültségeit – éljük meg, legyünk velük! 
Használjuk a lestyánt, köményt, fahéjat, bazsalikomot, gyömbért, édesköményt, szegfűszeget, kurkumát  - melyek mind megelőzik, erősítik, tisztítják a gyomrot, melyért most duplán tehetünk.
Igyunk diólevél-, parlagfű-, cickafark teát, s rágcsáljuk a már található pitypangot „szőröstől – bőröstől”, mely tisztája.

Kedden – szerdán az Oroszlán jegyben van.

Szívünkért tehetünk duplán! A galagonya az egyik legjobb segítője – most lehet szedni galagonyavirágot, ne legyünk restek!
Főzzünk árpát, mely életerőt ad, a szívet segíti, de ugyanígy a zab is. Használjunk kurkumát, szerecsendiót!
Gerincünkre a torna s a gerincesség a gyógyító.

Csütörtökön – pénteken – szombaton a Szűz jegyben.

Vékonybelünk kér figyelmet. Lelki síkon az információk özönének feldolgozása zajlik, ahogy a vékonybél szelektálja Szűz jegy pontosságával a kapott ételeket.
A kömény, koriander, fahéj az erjedést gátolja. A körömvirág, parlagfű – féregűző, szünteti a hurutokat, lerakódásokat, gázképző folyamatokat.

Vasárnap a Mérleg jegyben van.

Vesénkért tehetünk duplán – tiszta, bőséges forrásvízzel.
Igyunk bodza-, nyír-, zsurló teát, melyek vízhajtóak. Használjunk petrezselymet, zellert, főzzünk árpát!

Nagyon szép, angyalokkal teli hetet kívánok sok szeretettel:

www.asztrocsillag.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése